Törőcsik Mari novemberben lesz 78 éves, de még mindig fáradhatatlanul dolgozik. A kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő nyár végén két produkcióban is a kamerák elé állt: a Swing című komédiában egy kiöregedett dizőzt formál meg, míg a Kossuthkifli című hatrészes sorozatban egy fogadóst alakít. Mindkét alkotást 2014-ben mutatják be.

Szakmai karrierje mellett a magánéletére sem lehet panasza: azt nyilatkozta, ahogy ők összetartoznak negyedik férjével, Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díja filmrendezővel, az csak keveseknek adatik meg. Fiatalon kilenc évig volt a felesége egyik legendás színészünknek, akivel a mai napig jóban vannak. Mámoros boldogságban éltek, de állításuk szerint túl fiatalok voltak még a házassághoz, és szinte törvényszerűnek látszott, hogy lassan kihűltnek érzéseik. Tudod, ki ez a színész?

Mennyire ismered a magyar színművészeket? Tudod, ki kinek volt a férje-felesége? Teszteld tudásod!

9 év után lett vége a nagy szerelemnek! Magyar színészházaspárok válásai

9 kérdéses játék. Eddig játszották: 0

Ki volt kilenc évig Törőcsik Mari férje?

  • Darvas Iván
  • Huszti Péter
  • Bodrogi Gyula
/9 találat Következő kérdés

Ki volt Szurdi Miklós első felesége?

  • Nyertes Zsuzsa
  • Xantus Barbara
  • Gór Nagy Mária
/9 találat Következő kérdés

Ki volt 25 évig Bánsági Ildikó férje?

  • Reviczky Gábor
  • Rudolf Péter
  • Gáspár Sándor
/9 találat Következő kérdés

Ki volt 18 évig Kaszás Attila felesége?

  • Básti Juli
  • Udvaros Dorottya
  • Eszenyi Enikő
/9 találat Következő kérdés

Ki volt Ruttkai Éva férje?

  • Latinovits Zoltán
  • Páger Antal
  • Gábor Miklós
/9 találat Következő kérdés

Kinek volt a felesége öt évig Gryllus Dorka?

  • Dolhai Attila
  • Geszti Péter
  • Csányi Sándor
/9 találat Következő kérdés

Ki volt a legendás színész, Darvas Iván első felesége?

  • Tolnay Klári
  • Ruttkai Éva
  • Gobbi Hilda
/9 találat Következő kérdés

Ki volt Papadimitriu Athina első férje?

  • Trokán Péter
  • Kern András
  • Cserhalmi György
/9 találat Következő kérdés

Ki volt Janza Kata első férje?

  • Miller Zoltán
  • Kamarás Iván
  • Pintér Tibor
/9 találat Következő kérdés
/9 találat

Gratulálunk, a játékot -ra teljesítetted,
egy zseni vagy

Blog.hu ajánló