A magyar énekesnő szakított vőlegényével - Ezért romlott meg a kapcsolatuk

Lola végül nem tudta megmenteni a párkapcsolatát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lola 2014-ben szeretett bele Bencébe, egy évvel később pedig már az esküvőt tervezgették, ám az élet akkor közbeszólt. Előbb a sok munka miatt kellett elhalasztaniuk az esküvőt, néhány hónappal később pedig szakítottak, ám 2016 augusztusában újra egymásra találtak, miután mindketten rádöbbentek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.

Az eljegyzésüket azonban másodszor is felbontották, hiába igyekeztek mindketten megmenteni kapcsolatukat. A 29 éves énekesnő a Story magazinnak adott friss interjújában mondta el, hogy mi vezetett idáig, és miért nem lesz esküvőjük már sosem.

Lola és Bence.
Lola és Bence.
Fotó: TV2/Mokka

- Hiába fogadkoztunk, hogy másodszor mindent jobban csinálunk majd. Először egy ideig minden szebbnek tűnt, de aztán ugyanoda lyukadtunk ki, ahova régen: nem foglalkoztunk eleget egymással. Belekényelmesedtünk a kapcsolatba. Talán azért, mert úgy gondoltuk, nem kell ebbe már több energiát fektetni. Mikor azon vettük észre magunkat, hogy már fél éve nem volt közös programunk, akkor ki kellett volna mondani, hogy vége - kezdte vallomását az eredetileg Korsós Judit néven született énekesnő.

- Amikor legutóbb kibékültünk, egy ideig jól éreztük magunkat együtt, és akkor még biztosak voltunk benne, hogy nekünk egymással kell lennünk. De ez a párkapcsolat már nem tett boldoggá, sőt. Hónapok óta érlelődött a szakítás gondolata, aztán másfél hónapja végül én költöztem el egy átbeszélgetett éjszaka után. Akkor nagyon fájt, de mindketten jobban érezzük magunkat így, hogy kimondtuk: vége. Azt gondoltam, hogy mindent megtettem ezért a kapcsolatért, de már nem volt értelme ezt a dolgot tovább húzni - nyilatkozta Lola.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük