40 éves lett Váczi Eszter! A Jazz+Az egykori énekesnője már kétgyerekes anyuka

A énekesnő nem erőlteti rá gyerekeire a zene iránti rajongást.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokszor hallani, hogy az anyaság teljes munkaidős elfoglaltság. Ugyanakkor egy nőnek a gyermeke mellett is éppen akkora szüksége van a karrierre, valamint arra, hogy az élet más területein is megvalósítsa önmagát, mint családalapítás előtt. Az új jövevény vagy jövevények érkezése tehát előbb vagy utóbb elengedhetetlenül felveti a kérdést, hogy a munka, illetve a családi élet összeegyeztetése hogyan történjék, legyen az anya könyvelő vagy éppen zenész.

Váczi Eszter dzsesszelőadó két csemete mellett igazgatja saját zenei pályáját, és nem titkolja, hogy ez sokszor komoly kihívást jelent a számára. Kislánya, Áfra 2010 augusztusában, kisfia, Ármin 2013 februárjában jött világra. A szülés után rögtön volt alkalma megtapasztalni a szoptatás melletti dalszövegírás nehézségeit, de amikor éppen van választása, Eszter saját bevallása szerint próbálja kettéválasztani az anyaságot és a karriert.

"Én mindent lerakok az ajtó előtt"

- Ismerek olyan kolléganőt, aki mindenhová viszi a gyerekét, aki már szinte az anyatejjel magába szívja a színpad világát. Én mindent lerakok az ajtó előtt.

Ez azonban nem megy minden nehézség nélkül. A gyerkőcök olykor nehezen viselik, amikor egy-egy beéneklés alkalmával tudják, hogy anyjuknak hamarosan el kell mennie koncertezni.

- Pedig igazán nem hagyom őket magukra sokszor, hiszen általában akkor nem vagyok otthon, amikor ők alszanak, így napközben rengeteget tudunk együtt lenni. Mégis, ők a szerepléseimet ahhoz kötik, hogy én elmegyek. De biztos vagyok benne, hogy később, amikor majd jobban rálátnak, hogy milyen a színpadon lenni, ennek meglesz az izgalma.

Lassan hatéves lányának egy alkalommal felajánlotta, hogy próbálja ki a mikrofont az üres színpadon. Noha kislánya tartózkodóan visszautasította a lehetőséget, amikor Váczi Eszter rákérdez, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, habozás nélkül azt feleli, hogy énekesnő. Bár a jazzénekes saját elmondása szerint nem látja, hogy lánya érdeklődne a zenei pálya iránt, minden lehetőséget nyitva tart csemetéi előtt, hogy maguk dönthessenek.

- Bár nem feltétlenül a zene az, ami a fő csapásvonalnak ígérkezik az életében, a jövő még hozhat érdekes fordulatokat. Hiszek abban, hogy ha semmi nincs ráerőltetve a gyerekre, és egy kicsit elvontabban is neveljük, akkor sokkal több minden érdekli. Ha mindig ezt látja, ezt hallja, ez folyik körülötte, akkor sokkal izgalmasabb lesz, amikor egyszer csak rádöbben, hogy az anyja mit csinál, de ez majd magától kell, hogy jöjjön. 

Váczi Eszter a '90-es évek végén vált ismerté, amikor Kozma Orsolyával és Behumi Dorottyával együtt Geszti Péter kiválasztotta a három fiatal tehetséget a Jazz+Az formáció vokalistájának. Eszter közel 20 év után, a dalszövegíró Létvágy című albumán újra együtt dolgozott Gesztivel.

Találkozz Geszti Péterrel szeptember 15-én 20 órakor a Jazzy Fesztiválon!

Megszólalnak a Jazz+Az és a Rapülők mellett a legújabb Létvágy album legismertebb slágerei is, az elmúlt 20 év legjobb GESZTI-dalai, mindez jazz stílusban.

 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük