A színpadon kérte meg kolléganője kezét a Cotton Club Singers énekese

A részletek

László Boldizsár így jegyezte el Nánási Helga színésznőt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

László Boldizsár, a Cotton Clob Singers együttes alapító tagja rendhagyó módon kérte meg Nánási Helga színésznő kezét.

Mindketten a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagjai, ezért a tenor úgy gondolta, egy darab próbáján lepi meg szerelmét.

Kolléganőjét jegyezte el

László Boldizsár, a Cotton Club Singers alapító tagja az évek folyamán a nemzetközi operaszínpadokon is sikeres tenoristává vált. Az énekes 2008-tól a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának tagja, csakúgy, mint szerelme, Nánási Helga. 

A 44 éves sztár különleges leánykérést tervezett meg kedvesének, aki a Miskolci Nemzeti Színházban vendégként próbálta Mozart Don Giovanniját. Azzal köszönt el tőle, hogy elindul Győrbe, a Rigolettót próbálni. 

Valóban színpadra készült, de Győr helyett Miskolcban: a rendező és kollégái beavatásával különleges eljegyzést álmodott meg.

- Amikor kiforog a mozgószínpaddal Don Giovanni, én beforgok Helga mögé, aki kap egy instrukciót a rendezőtől, hogy csukja be a szemét. Eközben én mögé érkezem, és előveszem a gyűrűt - mesélte a lánykérést megelőzően László Boldizsár az Aktív riporterének, aki a kamerával a színházba is elkísérte a tenort.

Lánykérés a színpadon

Az ominózus pillanatban a férfi letérdelt Nánási Helga elé, és feltette a nagy kérdést: leszel a feleségem? Kedvese annyira meglepődött, hogy még egyszer meg kellett ismételnie a kérdést. Erre már egy határozott igen volt a válasz.

Hazai sztáresküvők 2013-ban

Nézegess képeket!

Elolvasom

- A többiek szerintem jobban meg voltak hatva, mint Helga maga, akit ez a dolog váratlanul ért, úgyhogy szerintem a sokkot majd holnapra heveri ki, és holnap lesz olyan boldog, mint amilyen ma lehetett volna - mesélte a műsorban az egyik színész kolléga, aki a jegyesekkel és a társulat többi tagjával a lánykérést a színház büféjében ünnepelte meg.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A TV2 az Édes Élet című műsorában a 2013-as év végén már bemutatott egy különleges lánykérést, akkor Varga Viktor a városligeti műjégpályán kérte meg barátnője, Cinthya kezét.

Ugyancsak rendhagyó módon jegyezte el szerelmét Balogh Tamás, a Music FM műsorvezetője is 2012 júliusában. Pordán Petra, aki szintén a rádió műsorvezetője, a 30. születésnapjára élő adásban kapta tőle a gyűrűt.

Fotó: Facebook/Cotton Club Singers, Szegedi Nemzeti Színház

Ezt is szeretjük