Kovács Ági már 5 hónapos terhes! Elárulta, miként tudta titokban tartani

Kovács Ági a Fókusznak mesélte el, hogy babát vár, ráadásul már az ötödik hónapban jár.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Úgy látszik, Kovács Áginak remek érzéke van ahhoz, miként kell egy titkot megtartani.

2010 októberében, a Vacsoracsata forgatásán már terhes volt

Hazánk sikeres úszóbajnoka például tavaly nyáron a nyilvánosság teljes kizárásával ment férjhez, és a nagy eseményről még az ismerőseit is csak egy utólagos sms-ben értesítette.

5 hónapig titkolta

Most pedig kiderült, hogy a lagzi után hamar jött a gyermekáldás, sőt, Kovács Ági terhességének már az ötödik hónapjában jár!

Minderről elsőként a Fókusz kamerái előtt mesélt, és egyebek között azt is elárulta, kisfiú vagy kislány lesz a pocaklakó.

Mint Ági elmondta, valóban úgy tervezték férjével, hogy egy-két éven belül jöhet a baba, ám a sors közbeszólt, és a sportolónő már a nyár végén teherbe esett.

Persze ő mindebből semmit sem vett észre, csupán férje hívta fel a figyelmét arra, hogy mintha megváltozott volna az arca és a viselkedése.

Terhesen főzőcskézett

Így aztán vásároltak egy gyorstesztet, ami kimutatta, Ági valóban babát vár, amit később orvosa is megerősített.

Az utóbbi évtizedek kedvenc magyar sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Érdekesség, hogy a 29 éves sztár 2010 októberében a Vacsoracsata adásában szerepelt, és bár már ott is várandós volt, senki nem jött rá a turpisságra. Még az sem keltett gyanút, amikor a marcipángyári látogatáskor a tömény illatok miatt elfogta a rosszullét, és le kellett ülnie egy pillanatra.

Tény, pocakja azóta sem változott sokat, ami Ági szerint annak köszönhető, hogy az élsportoló évek alatt nagyon megerősödtek a hasizmai, ezért orvosa megnyugtatta, majd csak később indul meg a látványos gömbölyödés. Ez azonban kapóra jött neki, hiszen így hónapokig tudta titkolni terhességét, mindenféle erőlködés nélkül.

Akárhogy is, most már a nyugalmasabb időszakát éli a másállapotnak, a reggeli émelygés is elmúlt, de azért fokozottan odafigyel magára, hiszen tudja, hogy nemcsak a saját, de a baba egészségével is játszik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ágiék egyébként már azt is tudják, hogy kisfiút hord a szíve alatt, és ennek kimondottan örül, mert úgy véli, mivel ő maga is eléggé fiús alkat, könnyebben megtalálja majd a hangot a lurkóval.

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük