Ő volt a ’80-as évek legismertebb magyar gyereksztárja - Most így néz ki

A vörös hajú, szeplős kisfiú, Kovács Robi ma már kétgyerekes apuka.

kovacs-robert-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ki ne emlékezne Kovács Robira, a vörös hajú, szeplős kisfiúra, aki a ’80-as és ’90-es évek egyik legismertebb gyereksztárja volt. A Bors őrs kalandjai után kisiskolásként kiválasztották A világ legrosszabb gyereke című film főszerepére, amit a Tűrhető Lajos és az Öcsi, a sztár követett. Utóbbi rendezője Takács Vera volt, aki beválasztotta 1989-ben indult Kölyökidő csapatába. Ezt követően az utcán is felismerték.

A gimnázium után jelentkezett a főiskolára, de nem vették fel, ezért elvégezte Gór Nagy Mária színitanodáját. Vezette a Fele királyságom című vetélkedőt és az M1 Főtér című magazinját, de mindig is a színpad volt és marad az igazi szerelme.

Szabadúszó színész, aki 2002-ben Görbe Tükör Néven saját színtársulatot alapított. Gyerek- és ifjúsági előadásokat rendez a társulattal, közben pedig neveli a saját gyerekeit is. 

2006 augusztusában megnősült, Katalin egy kislánnyal, Kincsővel és egy kisfiúval, Bencével ajándékozta meg. A család a FEM3 Caféban vendégeskedett, ahol a huncut gyerekek a kamerák előtt bohóckodtak. Úgy tűnik, a világ legrosszabb gyerekének csemetéi az apjukra ütöttek. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük