Fotókon Kovács Kati legnagyobb szerelmei - Bródy János is a vőlegénye volt

Képeken Kovács Kati énekesnő szerelmei.

Dia

                        	Kovács Kati 22 évesen, 1966-ban ment hozzá Koncz Tibor zeneszerzőhöz, akit egy évvel korábban, a Ki mit tud?-on ismert meg. Az énekesnő első, Suttogva és kiabálva című albumának jelentős részét ő komponálta, majd egyre több dalt írt neki, melyek a rádióban, kislemezen vagy albumokon csendültek fel. Házasságuk 1975-ig tartott.

Fotó: MTVA

Dia

	Az énekesnő második férje a kilenc évvel fiatalabb Lerch István Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, zongorista és énekes volt, 1977-es házasságkötésük nem mindennapira sikeredett. A V' Moto Rock tagja a Hot! magazinnak elmondta, az egyik házasságkötő terem előtt elhaladva gondoltak arra, mi lenne, ha bejelentkeznének. A szülők az esküvő napján tudták meg, hogy a gyerekek mire készülnek, házasságuk azonban hivatalosan alig egy évig tartott, mindketten a világ más tájain léptek fel, így alig találkoztak.

Fotó: MTVA, koncert.hu

Dia

                        	Talán kevesen tudják, de az énekesnő Bródy János menyasszonya is volt. A magyar énekes, zeneszerző alig pár hónap után kérte feleségül, a házasságból azonban nem lett semmi - máig nem tudni, miért.

Fotó: TV2

Dia

                        	Sokan nem tudják, hogy az énekesnő a '90-es években harmadszor is férjhez ment. Egyik interjújában azt nyilatkozta, házassága menekülés volt, és szinte percek alatt kiderült, hogy tévedés volt mindkettőjük részéről, így gyorsan el is váltak. A Kossuth-díjas énekesnő 16 éve él boldog párkapcsolatban, azonban szerelme kilétét idáig nem fedte fel.

Ezt is szeretjük
Fotó: