Vasárnap hajnalban érte a halál! 81 évesen elhunyt a magyar színművész

Részletek

Kóti Árpádot 2014-ben választották a Nemzet Színészévé.

2015. április 26-án, vasárnap hajnalban elhunyt Kóti Árpád, a Nemzet Színésze, közölte az MTI-vel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház. A Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművészt 81 évesen érte a halál.

Kóti Árpád 1934-ben látta meg a napvilágot a Békés megyei Bucsán. Középiskolai tanára biztatására kezdett el versmondással foglalkozni.

Az érettségit követően több helyre is felvételt nyert, ő végül a Színművészeti Főiskolát választotta, bár saját bevallása szerint korábban egyetlen alkalommal sem látott színházi előadást.

A Színművészetin egy osztályba járt Törőcsik Marival, Bodrogi Gyulával, Madaras Józseffel és Margitai Ágival is. A főiskolát 1958-ban végezte el, majd első ízben a Békés megyei Jókai Színházban kezdett el dolgozni.

Számos díjat kapott

Később több vidéki színház társulatához tartozott, mígnem 1963-ban Lengyel György hívására a debreceni Csokonai Színházba szegődött, melynek haláláig a tagja volt - a társulatot még a budapesti Nemzeti Színházért sem volt hajlandó otthagyni.

Első komoly sikerét a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című színdarabban a magyar hősi halott katona megformálásával aratta, emellett elsősorban drámai karakterszerepek alakítójaként vált ismertté. Filmekben egyebek közt a Talpunk alatt fütyül a szél és a Rögöcsei csoda című alkotásokban láthatták a nézők, de olyan népszerű sorozatokban is felbukkant, mint a Kántor vagy a Kisváros.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pályafutása során számos díjat és elismerést adományoztak neki: 1978-ban megkapta a Jászai Mari-díjat, 1985-ben érdemes művésszé, 2001-ben pedig kiváló művésszé választották. 2014-ben tüntették ki a Kossuth-díjjal, és ugyanebben az évben a Nemzet Színészévé választották Gera Zoltán helyére.

- Halálával a Csokonai Színházat és a magyar színjátszást is pótolhatatlan veszteség érte – írta róla a színház a honlapján.

Fotó: csokonaiszinhaz.hu, Máthé András

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük