Korda György és Klárika így talált egymásra - Először meséltek róla

Korda György nagyon sok mindent köszönhet Szenes Ivánnak.

korda-gyorgy-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Magánéleti érdekességekre is fény derült a hetedik ingyenes Szenes Iván Emlékkoncert, immár a híres dalköltőről elnevezett téren. Az est folyamán három generáció: Szenes Andor, Szenes Iván és Szenes Andrea dalai csendültek fel olyan ismert előadók tolmácsolásában, mint Korda György, Balázs Klári, Király Linda, Malek Andrea, Mészáros János Elek, Vastag Tamás vagy Tabáni István.  

A hagyományokhoz híven, a koncerten adták át a Szenes Iván Művészeti Díjakat. A Szenes Iván Életműdíjat az emlékkoncerten most először résztvevő Korda György kapta. A 78 éves énekes, a dalköltő érzelmesebb dalait vitte hatalmas sikerre, melyek közül az egyikkel még annak idején a Táncdalfesztivált is megnyerte.

korda-gyorgy
Fotó: Ványi Ákos

Korda György azt is elárulta, hogy Szenes Ivánnak köszönheti, hogy Klárikával egymásra találtak, ugyanis híres kollégája mutatta be őket egymásnak. 

A Szenes Iván Művészeti Díjat Király Linda vehette át a Szenes-dalok különleges feldolgozásáért, előadásáért és a fiatalabb generációhoz történő eljuttatásáért. A népszerű énekesnő azon dolgozik, hogy a Hosszú az a nap című dal angol nyelvű átdolgozása világslágerré váljon. 

A Kornay-Szenes Iván női díjat idén Voith Ági színésznő kapta. A művésznő több mint öt évtizeden keresztül vitte sikerre Szenes Iván színdarabjait, melyekből több sláger is született például az Engem nem lehet elfelejteni vagy a Jamaikai trombitás.

Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész 2010-ben hunyt el. A róla elnevezett művészeti díjat lánya, Szenes Andrea hozta létre, azt először Wolf Kati kapta meg.

Balázs Klári fiatalon ilyen bombázó volt! Csoda, hogy Korda György belezúgott?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük