Összeillő pár! Ez a szépség hódította meg Kolovratnik Krisztián szívét

A jóképű magyar színész nős, és egy kisfiú apukája.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A színész Kolovratnik Krisztián ellenállhatatlan sármjáról és férfias kisugárzásáról órákig tudnának beszélni a rajongói, nem is ok nélkül.

A 33 éves színművész nevét a színházi közönség már hosszú évek óta ismeri, a filmbarátok pedig 2005-ben jegyezték meg, ekkor játszotta el ugyanis első jelentősebb szerepét a Szabadság, szerelem című mozifilmben.

Kedvesét is színháznak köszönheti

Magánéletéről azonban keveset tudni, így sokaknak az is meglepetés lehet, hogy a jóképű színész már nős, és egy kisfiú apukája.

Gyönyörű és bájos felesége, Martinovics Dorina szintén színész, a Nemzeti Színház társulatának állandó tagja, de filmben is szerepelt, ő játszotta a Hasutasok Csengéjét.

A jóképű macsó és a barna szépség többéves kapcsolat után döntött úgy, hogy megesküsznek, miután a színész hazatért Spanyolországból. Három évvel ezelőtt aztán első gyermekük is megszületett.

A színész házaspár se hároméves kisfiukat, se szerelmüket nem teszi a kirakatba, ritkán látni őket a színházon kívül, magánemberként.

Megváltoztatta az apaság

Krisztián annyit azért elárult, hogy a házasság és az apaság gyökeres változást jelentett az életében, hiszen fia születése óta elsődleges feladata, hogy összhangba hozza művészi álmait és az anyagi biztonság megteremtését.

Szerencsére színésznő kedvesében tökéletes társra talált, hiszen Dorina mindenben maximálisan támogatja.

- A feleségem mindenben a cinkosom. Abban, ami nyomaszt, ami szorongást okoz, de az álmaimban, a vágyaimban is. Egyszóval mindenben a társam, ami engem foglalkoztat - mesélte kedveséről a jóképű macsó Szily Nórának adott interjújában.

A legsármosabb magyar színészek

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sokoldalú és öntörvényű művész - a családapai teendők mellett - a munkában is őrült tempót diktál magának, hiszen nemcsak színészként, hanem fotósként és zenészként is kipróbálta már magát, ráadásul szép sikerrel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A jóképű színészt a tavasz és nyár folyamán se kell nélkülözniük a rajongóknak, hiszen Krisztián a Budapesti Kamaraszínház három futó darabjában is fellép, a Szikra Cool Tour Ház Macho Swing című zenés produkciójában pedig, Szabó Győző oldalán, még dalra is fakad.

Ezt is szeretjük