Ezért hagyta el feleségét a magyar sportlegenda - 22 év után válnak

Az olimpiai bajnok bokszoló, Kovács Koko István és felesége úgy döntöttek, elválnak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma reggel bombaként robbant a hír, miszerint olimpiai bajnok bokszolónk, Kovács Koko István és felesége, Krisztina több mint 20 év után külön utakon folytatják.

A Bors információi szerint évekkel ezelőtt valami megroppant a házasságban.

Koko januárban költözött el otthonról

A bokszoló és felesége januárban döntöttek úgy, hogy külön folytatják az életüket. Koko akkor elköltözött otthonról, a napok­ban pedig hivatalosan is beadták a válókeresetet.

A lap egyik informátora azt mondta, a házaspár kapcsolata akkor kezdett el megromlani, amikor Koko - a bokszolás befejezése után évekkel - újból aktívan spor­tolni kezdett. Sőt, talán éppen azért fordult a sport, a futás, majd a triatlon felé, mert otthon már nem minden volt rendben. A bokszoló a WBO profiboksz-világszervezetnek dolgozik, sokat utazgat, de a felesége szinte soha nem tartott vele.

Kovács István annyit mondott csak a lapnak, a hír sajnos igaz, de egyikük sem kíván erről nyilat­kozni, sem most, sem a későbbiekben.

Kovács Koko István és Krisztina kapcsolata igazi tiniszerelemként indult, 18 évesen egy keletnémet táborozáson ismerkedtek össze. A következő évben, 1989-ben eljegyezték egymást, 1994-ben összeházasodtak, majd jött a két fiú, a ma már 21 esztendős Bence, illetve három évvel fiatalabb öccse, Gergő.

Képeken a sztárok, akik 2015-ben elváltak

Ők azok a magyar sztárok, akiknek 2015-ben mondták ki a válását.

20 év után vált el férjétől a magyar műsorvezető

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Red Lemon

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük