Fotók: Sarka Kata szépségkirálynője szebb, mint Vajna Tímeáé?

Döntsd el!

Kiss Daniellát választották meg Magyarország Szépének.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Három hét különbséggel ismét szépségkirálynő-választás zajlott Magyarországon. Június 6-án Vajna Tímea volt a háziasszonya a 2015-ös Miss Universe Hungarynek, amelynek döntőjét a nézők a TV2 képernyőjén követhették nyomon. A győztes végül a 20 éves Nagy Nikoletta lett.

Sarka Kata szervezésében június 21-én választották meg Magyarország Szépét, aminek során a 2015-ös Miss World Hungary fejére került a korona. Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért.

A legszebbnek a zsűri Kiss Daniellát választotta, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában. Ő nyerte el a közönségdíjat is, valamint az online szavazáson ő lett a legszebb mosolyú lány is.

Míg Nagy Nikolettát a megválasztása után rögtön elkezdték kritizálni - túl átlagos, túl alacsony, nem szép az orra formája -, Kiss Daniellával a nézők döntő hányada nagyon elégedett volt.

Nézd meg a 2015-ös Magyarország Szépét - Miss World Hungary - és a Miss Universe Hungary cím nyertesét! Szerinted melyikük szebb?

Fotók: Vajna Tímea köldökig kivágott ruhában

Hiába vonult fel 16 gyönyörű lány a Miss Universe Hungary szombat esti döntőjében, ha Vajna Tímea megjelent merész ruhájában, magára vonta a figyelmet. A szépségkirálynő-választás háziasszonya egy köldökig kivágott Zoób Kati estélyiben keltett feltűnést, ami oldalról még többet engedett látni, mint szemből.

Fotók: Vajna Tímea köldökig kivágott ruhában! A melle is kivillant az estélyiből

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük