"Néha kenyérre sem futotta!" A TV2 sztárja gyakran éhesen feküdt le aludni

Nagy szegénységben él a Kismenők gumilánya, Cserép Timi.

Dia

	Cserép Timi családja azért költözött Hajdúböszörményből a fővárosba, hogy ne kallódjon el a 13 éves kislány. Az édesanya azt is elmondta, a gyerekek édesapjukra nem számíthatnak: a férfi legalább öt éve nem látta őket.

Fotó: TV2

Dia

	Tóth Gabi és Vera Miskolctapolcán, szerény körülmények között nőttek fel. Erről nem is olyan régen Friderikusz műsorában nyilatkozott az énekesnő, aki elárulta, az egész család ugyanabban a kád vízben fürdött le esténként, hogy spóroljanak, és gyakran csak egy dezodorra futotta, amit szintén közösen használtak. A Megasztár azonban mindkettejük számára meghozta az országos ismertséget: Vera 2004-ben, míg húga egy évvel később futott be.

Fotó: Facebook/Tóth Gabi

Dia

	Az ismert humorista, Bagi Iván nevelőintézetben nőtt fel. Édesanyja házas volt, két gyerekkel, amikor megismerkedett édesapjával. A férje rögtön kiadta az asszony útját, amikor megtudta, hogy az mástól terhes. A szülés után intézetbe adta a kisfiút, akit tízévesen nővére fogadott örökbe. 22 éves korában ismerte meg az apját, aki akkoriban már nagyon beteg volt, ápolásra szorult, és elképesztő nyomorban élt.

Fotó: Facebook/Bagi Iván

Dia

	Dolly is azok közé a sztárok közé tartozik, akik a szegénységből küzdötték fel magukat. Szüleivel egyszobás lakásban éltek, és tévéjük sem volt sokáig. Azt csak a '70-es években engedhették meg maguknak, mikor már majdnem mindenkinek volt az országban.

Fotó: RTl Klub
Ezt is szeretjük
Fotó: