A Szomszédok színésze a 3. emeletről ugrott a halálba - Kézdy György ezért lett öngyilkos

A Szomszédok Virágh doktora a halálba menekült.

Dia

	A napi ötven szál cigaretta megtette káros hatását Kézdy Györgynél. Habár egészségügyi állapotáról szinte alig beszélt, egy 2004-es interjúban elárulta, akkor jött a baj, amikor már abbahagyta a dohányzást. 2013. január hatodikán szerepelt utoljára az Esőemberben, két héttel halála előtt mondta le fellépéseit.

Fotó: Wikipédia

Dia

	Schütz Ila tökéletesnek hitt élete harmadik férje, dr. Török Tamás elvesztésével vett tragikus fordulatot, ráadásul szakmailag is egyre ritkábban mellőzték, ami miatt magánnyal és súlyos depresszióval küzdött. 2002 decemberében 58 évesen gyógyszer-túladagolás következtében hunyt el.

Fotó: hiresmagyar.network.hu

Dia

                        	A Lúdas Matyit alakító Soós Imre tisztázatlan körülmények között halt meg. Állítólag 25 évesen öngyilkos akart lenni feleségével, ezért kinyitotta a gázcsapot. A rendőrség mégis lezárta az aktáját, holott az író szerint a sztár körme alatt egy harmadik személy bőrét találták meg.

Fotó: cultura.hu

Dia

	1972. december 26-án, 40 évesen vetett véget életének Domján Edit. A színésznő születésnapja után egy nappal halt meg.  Talán magánéleti válságai, elvesztett magzata és karrierjének mélypontjai együttesen vezethettek ahhoz, hogy végső elkeseredésében öngyilkosságot kövessen el.

Fotó: stefan2001.blogspot.hu
Ezt is szeretjük
Fotó: