"Csendesen megkért, hogy engedjem el" Szinte belehalt a válásba a magyar énekesnő

Vallomás

Keresztes Ildikó 25 év után vált el.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Két évvel ezelőtt az egész ország megdöbbent, amikor kiderült, vége Keresztes Ildikó és Kicska László házasságának. Mint ismeretes, az énekesnő és párja 25 évig voltak együtt, de csak 20 év után házasodtak össze 2007 tavaszán.

Bár a külső szemlélő számára úgy tűnt, a hullámhegyek és -völgyek ellenére ők ketten igazi álompár, akik összekapaszkodva mindent legyőznek együtt, az énekesnő most a könyvében vallott arról, hogyan élte meg a szakítást, és mi vezethetett oda, hogy külön utakon folytatják.

Alig hitte el

"Laci két évvel ezelőtt ment el. Ma is hallani vélem az ajtó csapódását. Nem mintha előzőleg veszekedtünk volna, csak csendesen megkért, hogy engedjem el. Elengedtem.

Nem vagyok az a fajta nő, aki görcsösen próbál maga mellett tartani egy férfit. Mi Kicskával mindig úgy éltünk, hogy lehetőleg ne fojtsuk meg egymást. Hogy kapjunk levegőt, de azért mindig ott legyünk, ha a másiknak szüksége van ránk.

Nagyon erősen összetartoztunk. Pedig se gyerek, se vagyon nem volt, ami egymáshoz láncolt volna bennünket. Egyszerűen ő volt a másik felem, az övé meg én. Ezért nem tudtam elhinni, hogy vége. Gondoltam, elmegy, aztán majd visszajön. Én is mentem már el. Huszonöt év együttélés alatt minden megtörténik, aki mást mond, hazudik.

Össze kellett magát szednie

De azt, hogy most esetleg örökre szólhat, nem hittem el. Hetekig, hónapokig vártam, hogy bekopog, de nem jött. És ahogy fogyott a remény, úgy omlott össze a világ. Egyszer csak végleg lezuhant a redőny, és rám borult a sötétség. Nem tudtam, nem akartam tovább így élni."

Mint vallja, alig volt ereje, hogy túlélje a hétköznapokat, ráadásul akkoriban az X-Faktor mentoraként is helyt kellett állnia, ami komoly erőfeszítésébe került. A legnagyobb fájdalmat az okozta neki, hogy szilárdan hitte, a párja mellett megingathatatlan biztonságban van, jöhet bárki és bármi.

Nézd meg szőkén Keresztes Ildikót! 10 évet bőven letagadhatna

Nézegess képeket!

Elolvasom

Amióta szakítottak, rengeteget rágódott a miérteken, és szépen lassan összerakta, mi is vezethetett a szakításhoz. Rá kellett döbbennie, hogy ahogy teltek a közös évek, szinte eggyé váltak - olyannyira, hogy az énekesnő időközben elveszítette önmagát.

"Magamat hibáztattam azért, ami történt, ahogy azt a nők általában teszik. Nem tudom, miért. Talán azt gondoljuk, hogy a párkapcsolat érzelmi életéért, a lelki problémák, kilengések megoldásáért mi felelünk? Óriási tévedés! Ketten felelnek. Mindig ketten."

Végül fél év önsajnálat után, egy régi barát segítségével kezdett kikecmeregni a mély bánatból - neki el tudta mesélni, mi történt vele, és hogy nem érti, miért hagyták ott. Barátja szavai megnyugtatóan hatottak rá, és azt is megértette, párja most ért el az életében egy olyan szakaszra, amin ő már túlvolt.

"Azt az utat, amit ő most jár be, én már letudtam - csak mellette! Neki egyszerűen nem volt rá igénye, vagy fene tudja, most lett... Nagyon fiatalon találkoztunk, huszonegy, illetve huszonhárom évesen. Egy csomó lépés kimaradt, de én olyan önző voltam, hogy közben bepótoltam ezeket. Ő nem. És én akkor teszek jót vele, és persze magammal is, ha most egyszerűen félreállok az útjából. A többit úgyis csak a Jóisten tudja..."

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub, főkép - RTL Klub Sajtóklub/Bársony Bence.

Cikkünkben részleteket közöltünk Keresztes Ildikó-Koronczay Lilla: Keresztes Ildikó című könyvéből.

Ki ez a füstös hangú, szenvedélyes díva, aki újra és újra elkápráztatja sokoldalúságával a közönségét? Honnan jött, hová tart, és vajon mit tartogat még nekünk?
A kérdésekre az 50 éves énekesnő őszintén válaszol, visszatekintve a maga mögött hagyott küzdelmes életútra, a Marosvásárhelyen megtett első lépéseitől az X-Faktor című tehetségkutató műsorban való szerepléséig, amely soha nem remélt ismertséget hozott számára.

A könyvet akciósan itt rendelheted meg.
Kiadó: Ulpius-ház.
Ára: 3999 Ft.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük