Rég elfeledett megasztárosokat küldünk az Eurovízióra?

Képeken az első elődöntő továbbjutói!

A Dal 1. elődöntőjének továbbjutói.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóműsorának, A Dalnak a tegnapi, első elődöntőjében a fellépők fele a Megasztár tehetségkutatóban megismert énekes és énekesnő volt, és ez az arány a hat továbbjutónál is megmaradt.

Oláh Ibolya 2003-ban, a Megasztár első szériájának köszönhetően lett országosan ismert. Albuma 2011 novemberében jelent meg utoljára, ezt követően inkább botrányaival, mintsem zenei sikereivel került az újságok címlapjára, majd visszavonult a nyilvánosságtól, zenei pályáját egy nyíregyházi rockegyüttesben folytatta. Nagy meglepetés volt, amikor decemberben kiderült, jelentkezett A Dal 2014-es válogatóműsorába, és bejutott a legjobb 30 közé.

Szabó Leslie ugyancsak a TV2 tehetségkutatójának első szériájában szerepelt. A dalszövegírót a szakma már jól ismerte, a mai napig 20 nagylemeze jelent meg, ám a közönség nem sokat hallott róla. Az egykori utcazenész neve aztán amilyen hirtelen ismertté vált, olyan gyorsan feledésbe is merült, pedig a szakma továbbra is a legjobbak között jegyzi.

Érdekes, hogy Kiss Gábor és Szekeres Adrien mellett ő jegyzi a Piszkos tánc című dalt, amellyel az énekesnő 2008 elején benevezett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójára. A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb produkciót nyújtotta, de a szakmai zsűri és a közönség szavazata alapján Csézy képviselte Magyarországot.

Nézd meg, kiket juttatott tovább a zsűri, és kiket a nézők!

Megasztárosok, akik ki szeretnének jutni az Eurovízióra

Kihirdette az MTVA és az MTV Zrt. azt a 30 dalt és előadóikat, akik bekerültek az Eurovíziós Dalválogató show-ra, A Dal című műsorba. Mi a Feminánál a Megasztár hat szériájában feltűnt hét ifjú titánt és rég látott tehetséget számoltunk össze. Nézd meg, kik ők!

7 egykori megasztáros a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál jelöltjei között

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük