Íme, Jáksó László helyes kisfia, Bence

Jáksó Bence az általános iskolát Szegeden végezte, de a hírek szerint a gimnáziumot már Budapesten kezdi az ősszel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vajon ki gondolta volna, hogy Jáksó Lászlónak van egy fia, aki ráadásul már betöltötte 15. életévét? Minden bizonnyal sokan nem tudnak Bence létezéséről, amin nincs is nagyon mit csodálkozni, hiszen a 41 éves rádiós-műsorvezető gyermeke az elmúlt évek során Szegeden élt a nagyszüleivel, és ott is járt általános iskolába.

Jáksó László és Bence édesanyja a nyolcvanas évek első felében kerültek közel egymáshoz, és éppen ő volt az, aki szerelmét arra biztatta, hogy adja be jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskola televíziós rendező-szerkesztő-műsorvezető szakára, ahová végül fel is vették Jáksót.

Szegeden akart maradni

Bence megszületése után két évvel azonban a pár szakított, és néhány évvel később munkájuk miatt mindkettejüknek Budapestre kellett költöznie Szegedről. Az akkor hatéves Bence azonban Szegeden szeretett volna maradni, szülei pedig rábólintottak kérésére, hogy a már ismerős környezetben járhasson iskolába.

Bence tehát akaratának megfelelően nem költözött Budapestre, és a nagyszüleinél maradt, ám természetesen édesapja és édesanyja is mindig meglátogatta őt, amikor csak tudta. A helyzet azonban most megváltozni látszik, Jáksó elmondása szerint ugyanis fia Budapesten szeretne gimnáziumba járni.

Minden szabadidejét fiával tölti majd

A Class FM népszerű munkatársa egyik interjújában nem rejtette véka alá, hogy bizony bántja, amiért mostanáig nem töltött elég időt a fiával.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ám tervei szerint, ha Bence Budapesten tanul majd, akkor sokkal többet foglalkozik majd vele.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Elárulta azt is, hogy éppen ezért újabb porontyot sem szeretne, ehelyett minden erejével Bencére koncentrál majd.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük