Váratlan fordulat! A botrányos magyar színész mégsem válik el feleségétől

Hujber Ferenc mégsem válik el feleségétől, ismét beleszeretett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hujber Ferenc az utóbbi fél évben botrányos kijelentéseivel került címlapra. Ezek közül a legnagyobb port a magánéletével és tervezett válásával kapcsolatos mondatai kavarták.

A fentiek után mindenkit váratlanul ért az tegnap megjelent exkluzív interjú, amelyben a híresség bejelentette, ismét beleszeretett feleségébe, akivel így válnak el.

Botrányok egymás után

A 39 éves színész botrányos kijelentéssorozatát áprilisban kezdte, amikor a TV2 Hal a tortán című adásában közölte, 20 éve alkoholizmussal küzd, de ennek most szakember segítségével véget kíván vetni.

Július elején egy újabb vallomással borzolta a kedélyeket: egy interjúban elmondta, hogy valójában nem érvényes a Színművészetin szerzett diplomája, ugyanis hamis érettségivel felvételizett.

A legváratlanabb bejelentést azonban júniusban tette, amikor közölte: feleségével, Tölgyesi-Khell Cynthiával a tizedik házassági évfordulójukon elválnak - hozzátéve, hogy az elmúlt évek alatt nyitott házasságban éltek.

Kapott hideget-meleget, amikor kifejtette: a házasság szerinte hazugságra épül, mivel az egyik fél mindig elnyomja magát, és alárendelt szerepet játszik. Emellett nem tartja egészségesnek, ha valaki egész életében ugyanazzal az emberrel szexel, természetes, ha engedünk a test vágyainak.

Mégsem válik

Ezek után mindenkit váratlanul ért, amikor a Story magazinnak adott interjújában közölte: eszük ágában sincs elválni, újra beleszeretett a feleségébe, akinek el kellett engednie, hogy ismét akarja őt.

Kire ütött ez a gyerek? Íme, Hujber Feri szőke, kék szemű kisfia

Nézegess képeket!

Elolvasom

Azt mondta, korábban félreértették, ő soha sem mondta, hogy el akarja hagyni a feleségét, csak a szabadságát akarta.

- Az elmúlt hónapokban kinyitottuk a kapukat, azokon valaki vagy bejött, vagy nem. De tartósan senki sem maradt. Nem is lett volna esélye... Komolyan mondom, hogy nem találtam még Cynthiához fogható nőt - nyilatkozta a hetilapnak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Tudja, hogy ismét sokan el fogják ítélni, de nem érdekli, a fő, hogy ők őszinték egymáshoz, még akkor is, ha ez néha fáj, mert csak így lehet feldolgozni az évek során felgyülemlett, kimondatlan sérelmeket, csak így lehet ismét tiszta lappal indulni. Ehhez szakember segítségét is igénybe vették: Hujber Feri terapeutához, Cynthia kineziológushoz járt.

Bár az a kép él róla, hogy falja a nőkét, cáfolta, hogy ő az a fajta férfi lenne, aki "három jó numeráért" felrúgná az eddigi, sok energiával felépített életét. Ha egy harmadik mégis tönkre tud tenni egy házasságot, akkor azt nincs is miért sajnálni.

- Tudod, mi a harmadik egy házasságban? A telefonos segítség a Jóistentől. Így jelzi, hogy csinálj már valamit, mert szar a kapcsolatod" - mondta az interjúban.

Ezt is szeretjük