Ezért ment tönkre Hajdú Péter házassága - Kibökte, milyen hibát követett el

Hajdú Péter szerint mindennél nagyobb trauma, hogy elveszítette a családját.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hajdú Péter interjút adott Ábel Anitának, akivel 18 évvel ezelőtt bő egy évig egy párt alkottak. Talán ennek a múltbéli kapcsolatnak is köszönhető, hogy a műsorvezető annyira megnyílt, hogy tönkrement házasságáról és az elkövetett hibáról is őszintén vallott. A 43 éves sztár azt mondta a Story magazinban olvasható beszélgetés során, mindennél nagyobb vihart okozott az életében, hogy elvesztette a családját. Az, hogy megszűntek a televíziós munkái, nem akkora trauma, mert több lábon áll, emellett nem zárja ki a lehetőségét, hogy a jövőben még valamikor tévézik. Ha tíz évvel ezelőtt került volna le a képernyőről, akkor úgy érezte volna, belehal, de mára átértékelődött minden az életében. 

- Ne szépítsük a dolgot, a családomat vesztettem el, nyilván a gyerekeimet nem. De mi már nem leszünk egy család. Ezen túl vagyok, feldolgoztam, és valóban sokkal értékesebb időt töltünk a gyerekeimmel, amikor együtt vagyunk. Azonban nem velem fekszenek, és nem velem kelnek, nem vagyunk együtt mindennap. Ezen a héten kivételesen velem vannak, de ez nagyon ritka. A hétvége jár nekem kéthetente és a nagyobb szünetek. Kata egyébként roppant rugalmas, amikor van rá lehetőségem, hogy hétköznap együtt legyünk, mindig elengedi őket. 

hajdu-peter
Fotó: Facebook/Hajdú Péter

Hajdú Péter azt is elárulta, mit rontott el, hogy a házassága annyira menthetetlen lett, hogy a felesége elhagyta. 

Nekem is vannak hibáim. Nem vettem észre, hogy nem boldog a feleségem. Mindkét fél hibája, ha egy kapcsolat zátonyra fut.

Az Anita Story-jában azt is megosztotta, hogy 25 és 35 év közötti nők körében keres magának új párt, mert nekik valószínűleg még nincs gyerekük. Az ő fia és lánya ugyanis szerinte nehezen emésztené meg, ha egy nő a gyerekeivel beköltözne abba a házba, ahol korábban családként éltek, és, amire a mai napig az apás otthonukként tekintenek. Úgy véli, az más helyzet lenne, hogy az új párjának tőle születne gyereke. 

- Szerintem az más, mintha egy velük egykorú vagy idősebb gyerek jönne az életembe. Én nem akarok olyan kapcsolatot, ahol külön élünk. Normális családot szeretnék, ahol együtt kelünk, együtt fekszünk.

Azt sem titkolom, szeretnék még gyereket, de az legyen közös

- mondta Hajdú Péter, aki azt sem zárja ki, hogy válása után újra megnősül, de ezt csak nagyon szigorú házassági szerződéssel tenné. 

Sarka Kata 2007 óta rengeteget változott - Képeken a 10 év különbsége

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük