A hatodik esküvője volt! A magyar tévésztár ismét kimondta a boldogító igent

Gáspár Győzike hatodjára vette el Bea asszonyt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáspár Győző és Bea asszony ismét örök hűséget fogadtak egymásnak - hivatalos keretek között, immár hatodik alkalommal.

Rengeteg vita és konfliktus tarkította a pár házaséletét, de eddig mindig úgy döntöttek, hogy közösen folytatják életüket.

Hatodszorra vette el feleségét

A showman családi életébe az RTL Klub nézői éveken keresztül beleláthattak. A kereskedelmi csatorna 2005. február 7-én tűzte először műsorra a Győzike show című realityt, amelynek nézettsége minden várakozást felülmúlt.

Sok boldogságot és talán még több hangos vitát nézhetett végig a közönség. A Romantic együttes egykori frontemberéről mostanában kevesebbet hallhatott a nyilvánosság, visszavonultan élt.

Most ismét a figyelem középpontjába került, mégpedig hatodik esküvője alkalmából, mellyel 20. esküvői évfordulójukat pecsételték meg feleségével, Beával. A páros rutinosnak mondható, hiszen a menyegző szinte minden formáját kipróbálták már.

Legutóbb 2008-ban, 15 év házasság után álltak oltár elé, szokványosnak nem mondható körülmények között. Az esküvőt tengerparton tartották, amit a rajongók online közvetítésen keresztül követhettek. Az esemény költségét több millióra becsülték.

Szolid esküvő volt

Ugyan a hatodik menyegzőt gyönyörű környezetben, a sziráki kastélyszállóban tartották, csupán négy embert hívtak meg.

Titokban ment férjhez a magyar műsorvezetőnő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezúttal nem a felhajtás miatt rendezték az eseményt, a rapper elmondása szerint a 40-hez közeledve a lelküknek volt szüksége az újabb áldásra.

Az esküvőn Bea asszony fekete-fehér ruhában jelent meg, sminkje és frizurája egyszerű, de csinos volt. A képek alapján a párról sugárzott, hogy megvan köztük az összhang.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A botrányhős elmondta, hogy még mindig viharos a kapcsolatuk, és előfordulnak veszekedések, de az soha nem merül fel, hogy különválnak. Ő együtt szeretne megöregedni Beával, hiszen mindennél fontosabb számára gyermekei anyja.

Fotó:Facebook/Győzike; főkép - RTL Klub Sajtóklub/Bársony Bence.

Ezt is szeretjük