Gryllus Dorka babát vár! Élő adásban jelentette be az örömhírt

Gryllus Dorka és párja, Simon Kornél a színpadon szerettek egymásba, hamarosan közös gyermekük születik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem csak közeli ismerői, de a színházba járó közönség is észrevehette, hogy Gryllus Dorka az utóbbi időben kivirult a szerelemtől.

Kedvesével, Simon Kornéllal

A 38 éves színésznő a 2010 februárjában, a Pinceszínházban bemutatott Varsói melódia próbái közben szeretett bele kollégájába, Simon Kornélba - akivel már a magánéletben is egy párt alkotnak.

Forgat, színpadon játszik

Bár Dorka székhelye korábban Németországban, Berlinben volt, ahol filmes munkái mellett együttesével, a Rotfronttal koncertezett, az utóbbi időben egyre több időt tölt itthon.

Ahogyan a Reggeli mai adásában mesélte, egy hónapig ugyan Stuttgartban forgat, majd az Örkény Színházban a Nő Nyugat című darabba ugrik be Hámori Gabriella helyett, aki külföldön folytatja karrierjét.

De koránt sem ez volt a gyönyörű színésznő legizgalmasabb bejelentése, hiszen a műsorvezető Barabás Évinek azt is elárulta, hamarosan anyai örömök elé néz.

Túl van a harmadik hónapon

Már túl van a kritikus harmadik hónapon, ezért elérkezettnek látta az időt az örömhír hivatalos bejelentésére.

A 2011-es Glamour-gála legdögösebb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dorka már az ilyenkor szokásos vizsgálaton is túl van, és szerencsére mindent rendben találtak nála.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mint Gryllus Dorka elmondta, rögtön tudta, hogy terhes, és párjával mindketten örültek a gólyahírnek, hiszen már korábban is szóba jött köztük a babatéma. Attól pedig egyáltalán nem fél, hogy karrierjével nem tudja összeegyeztetni az anyaságot, most a születendő csöppség a legfontosabb számára.

Ezt is szeretjük