Megrázó vallomás: elvesztette lakását a magyar színésznő

Sztárok, akik nehéz helyzetbe kerültek

Nehéz helyzetbe kerültek a sztárok.

Dia

                        	Görbe Nóra és családja kénytelen volt beköltözni a komfort nélküli házba, a lakáshitelen felül pedig még autóhitelük is van.

                        	Ganxta Zoli úgy nyilatkozott,

Ganxta Zoli úgy nyilatkozott, "kakiban vannak", de nem szeret panaszkodni. Mint mondja, önhibájából került ebbe a csapdába, mert jobban át kellett volna gondolni a hitelt.

Dia

                        	Nádas György 2012-ben nyilatkozta azt, hogy elszegényedett és akkor már ételre is alig futotta a pénzéből. Azóta már jobbak az anyagi feltételei.

                        	Növényi Norbertnek felmondta a bank a szerződését és benne van a pakliban, hogy elárverezik a házát. Mint mondta, ez még azért nem érkezett el, küzd a bankkal.

Ezt is szeretjük
Fotó: