Megrendítő! Ezért sírta el magát élő adásban a Csillag születik felfedezettje

Gomes-Martins Klaudia érzelmes előadását a zsűri is sokra értékelte.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Április 30-án, szombaton este a Csillag születik eddigi történetének egyik legmegrendítőbb előadását láthatták a tévénézők, miután Gomes-Martins Klaudia lépett a színpadra.

A 24 éves versenyző különleges és szívhez szóló előadásával pillanatok alatt lenyűgözte a szigorú zsűritagokat, akik egytől egyig el voltak ájulva produkciójától, nem véletlen tehát, hogy végül 33 ponttal juttatták tovább.

Az édesanyjának táncolt

Nem lehetett azonban nem észrevenni, hogy a kiscsillag többször is elsírta magát tánc közben, sőt, még akkor is potyogtak a könnyei, akkor Ördög Nóri és Nagy Sanyi várta őt a színfalak mögött.

Pedig Fáy Miklós próbálta megvigasztalni az értékelés során, elmondta neki, hogy más ember örülne neki, ha így táncolna, majd hozzátette, hogy nagyon kíváncsi, mi lehet még ebből.

Klaudia azonban fellebbentette a fátylat: saját bevallása szerint azért érzékenyült el ennyire előadás közben, mert anyák napja miatt az édesanyjának táncolt, akit kisgyerekként - 12 éves korában - veszített el, szinte egy időben az édesapjával.

A táncnak köszönheti, hogy ép ésszel kibírta

A családi tragédia tönkre is tehette volna életét, ám Gomes-Martins Klaudia egy korábbi vallomásában elárulta, a táncnak köszönheti, hogy sikerült felállnia - anélkül biztosan nem bírta volna ki ép ésszel.

Képekben a Csillag születik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem lehet véletlen tehát, hogy kivétel nélkül mindenki azonnal megérezte, hogy ezúttal egy igazán hiteles és érzelemgazdag produkciót láthattak - Klaudiát pedig megérdemelten állva tapsolta meg a közönség, amire nem sokszor volt eddig példa.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Szirtes Tamás foglalta össze a fiatal lány legfontosabb erényeit: rendkívüli kifejezőerő és izgalmas személyiség, műsorát pedig már-már művészetgyanúsnak nevezte.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük