Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel

74 éves volt

Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.

Életének 74. évében elhunyt Gémes József Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmtervező és -rendező. Április 13-án halt meg, de a hírt a Magyar Filmművészek Szövetsége csak a napokban hozta nyilvánosságra.

Hugó, a víziló
Vili, a veréb

Legismertebb alkotásai a Hugó, a víziló, valamint a Vili, a veréb. Munkássága ezzel a felsorolással még nem ér véget, hiszen ő a megálmodója A hercegnő és a kobold vagy a Vacak című mesefilmeknek is.

A fekete humor nagymestere

A filmes legenda 1939. november 9-én született Budapesten. 1959-1961 között esztergályosként dolgozott, rajzfilmrendező diplomáját 1966-ban szerezte. Z. Gács György és Nepp József voltak a tanárai.

Kezdetektől a Pannónia Filmstúdió közösségét gazdagította tehetségével, kifogyhatatlan kreativitásával és ötleteivel. Úttörője volt a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején megjelenő, animációs filmekbe ágyazott fekete humornak, bizarr szituációknak és morbid komikumoknak is.

Alkotásai célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a bántóan naiv beidegződésekre. Különös stílusát és mondanivalóját számtalan kitüntetéssel díjazta a szakma. Többek között elnyerte a chicagói Ezüst Hugó-díjat, a krakkói Aranysárkány-díjat, a kecskeméti Kategóriadíjat, a Fort Lauderdale legjobb gyermekfilm díját, illetve a Balázs Béla-díjat is.

Az ő rajzfilmjein nőttünk fel

Első diplomája szerint díszítőfestő szakképesítést kapott, mely rövid, kulcspoénra épített filmjeiben használt festői eszközeiben tükröződött vissza.

Magyar sztárok, akiket egy ország gyászol

Nézegess képeket!

Elolvasom
A rajzfilmrendezés mellett számtalan filmben mint mozdulattervező működött közre. Ilyen volt például a Peti, a békaember vagy a jól ismert Gusztáv-sorozat is.

Egész estés rajzfilmjein több generáció is felnőtt, a legismertebbek ezek közül a Hugó, a víziló, a Macskafogó, a Vili, a veréb, A hercegnő és a kobold, a Vacak, az erdő hőse, illetve az Ének a csodaszarvasról.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Gémes József kiemelkedő alakja volt a rajzfilmgyártásnak, gyönyörű pályát futott be, melynek során rengeteg értéket teremtet kultúránk számára. Családja és közeli barátai szűk körben, csendesen vettek tőle örök búcsút.

Fotó: KAFF

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük