Emlékszel még a Fresh lánycsapatra? Így néz ki most Andi és Wiki

Fotó

A Fresh 1996-ban alakult, de 2003-ban lett belőlük duó, Andival és Wikivel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Fresh együttes egyike volt a kilencvenes évek hazai lánybandáinak, akik a Spice Girls sikerén felbuzdulva igyekeztek Magyarországon is sikerre vinni a girl powert. Bár a banda több tagváltást is megért, 2003-ra kialakult a végleges felállás Gyulai Vikivel és Villányi Andival.

Fresh Wiki és Fresh Andi a 2000-es évek közepéig a reflektorfényben élték az életüket: koncertek, címlapfotók, egyéb megjelenések, de aztán ők maguk döntöttek úgy, hogy kicsit lassítanak a tempón.

2004
2014

Ám, mint az RTL Klub 8:08 - Minden reggel című hétfői műsorában elárulták, a zenélést egy pillanatra nem hagyták abba, csak éppen kitöltötték maguknak a két hétvégi fellépés közötti üres hétköznapokat is elfoglaltsággal - egyebek közt civil munkát vállaltak. Wiki például a Malévnál dolgozott, majd fitneszedzői képesítést szerzett, Andi pedig egy állatgyógyászati cégnél helyezkedett el, amit bevallása szerint nagyon szeretett csinálni.

Most azonban úgy döntöttek, hogy ismét a lovak közé csapnak, már ami az éneklést illeti, ezért el is készítették friss dalukat és a hozzá kapcsolódó videoklipet, ami az ötvenes évek stílusát idézi. A Party című dal - a megszokott freshes hangzással - reményeik szerint a nyár slágere lesz.

Természetesen a rajongóik élőben is találkozhatnak velük különféle vidéki helyszíneken, augusztus 15-én a Szigeten, illetve négy nappal azt követően a Retro Stars buliban Balatonfüreden, ahol kicsi és nagy kifulladásig énekelheti velük a legnagyobb slágereiket, mint amilyen a Táncolj még vagy a Félig ördög, félig angyal.

Fotók: www.fresh.hu

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kilencvenes évek népszerű műsora volt

A Játék határok nélkül 1993-ban jelentkezett először a képernyőn, nézd meg, mennyit változtak azóta a műsorvezetői!

Emlékszel? Így néztek ki a Játék határok nélkül műsorvezetői

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük