Fiatal magyar énekesek

30 év alatt

Nézd meg hazánk tehetséges, sármos, 30 év alatti fiatal énekeseit, akiket az utóbbi években nem egyszer egy tehetségkutatónak köszönhetően ismerhettünk meg.

Dia

 	Király Viktor  	A New Yorkban született Király Viktor 1999-ben költözött Magyarországra, 2008-ban pedig jelentkezett a Megasztár negyedik szériájába, amit meg is nyert. 2012-ben testvéreivel együtt az Euróvíziós Dalfesztivál magyar színpadán is feltűnt.  	Kapcsolódó képgaléria: 	A 2011-es VIVA Comet-gála legdögösebb sztárpárjai » 	 

Király Viktor

A New Yorkban született Király Viktor 1999-ben költözött Magyarországra, 2008-ban pedig jelentkezett a Megasztár negyedik szériájába, amit meg is nyert. 2012-ben testvéreivel együtt az Euróvíziós Dalfesztivál magyar színpadán is feltűnt.

Kapcsolódó képgaléria:
A 2011-es VIVA Comet-gála legdögösebb sztárpárjai »
 

Dia

 	Puskás Péter  	Az 1984-ben született énekes nevét akkor ismerte meg az egész ország, amikor jelentkezett a Megasztár harmadik szériájába. Első albuma 2007-ben jelent meg A lemez címmel, amin nemcsak énekel, de a zeneszerzésből és szövegírásból is kivette a részét. Színészként is sikerrel mutatkozott be, az ő nevéhez köthető a Jóban Rosszban Svédjének megformálása.

Puskás Péter

Az 1984-ben született énekes nevét akkor ismerte meg az egész ország, amikor jelentkezett a Megasztár harmadik szériájába. Első albuma 2007-ben jelent meg A lemez címmel, amin nemcsak énekel, de a zeneszerzésből és szövegírásból is kivette a részét. Színészként is sikerrel mutatkozott be, az ő nevéhez köthető a Jóban Rosszban Svédjének megformálása.

Dia

 	Brasch Bence  	Az 1991-es születésű énekes a Csillag születik második szériájában tűnt fel, és habár a harmadik élő adásban elbúcsúztak tőle, óriási rajongótáborra tett szert. Első lemeze a Story magazin mellékleteként jelent meg 2010 márciusában.  	Kapcsolódó cikk: 	A magyar énekes olyat tett, amit nem vártál volna » 	 

Brasch Bence

Az 1991-es születésű énekes a Csillag születik második szériájában tűnt fel, és habár a harmadik élő adásban elbúcsúztak tőle, óriási rajongótáborra tett szert. Első lemeze a Story magazin mellékleteként jelent meg 2010 márciusában.

Kapcsolódó cikk:
A magyar énekes olyat tett, amit nem vártál volna »
 

Dia

	Fehér Balázs	A The Carbonfools együttes sármos frontembere kiváló énekes, emellett pedig 16 éves kora óta modellkedik - a jóképű fiatalemberre a Cosmopolitan egyik stylistja figyelt fel egy divatbemutatón, ahová édesanyját kísérte el.

Fehér Balázs

A The Carbonfools együttes sármos frontembere kiváló énekes, emellett pedig 16 éves kora óta modellkedik - a jóképű fiatalemberre a Cosmopolitan egyik stylistja figyelt fel egy divatbemutatón, ahová édesanyját kísérte el.

Fotó: www.contactmodels.hu

Dia

 	Torres Dániel  	Az ecuadori születésű Torres Dani 1988-ban költözött Magyarországra édesanyjával, és 1994-ben kapta meg élete első gitárját, ismertségét pedig a Megasztár második szériájának köszönheti, ahol negyedik helyezést ért el.

Torres Dániel

Az ecuadori születésű Torres Dani 1988-ban költözött Magyarországra édesanyjával, és 1994-ben kapta meg élete első gitárját, ismertségét pedig a Megasztár második szériájának köszönheti, ahol negyedik helyezést ért el.

Dia

 	Vastag Tamás  	Bátyjával, Vastag Csabával együtt indult az X-Faktor tehetségkutató versenyben, akivel 2010. december 4-én kellett párbajoznia - a zsűri pedig végül tőle vett búcsút. Ez azonban nem szomorította el, hiszen a döntőben végül testvére diadalmaskodott Takács Nikolasszal szemben.  	Kapcsolódó cikk: 	"Egy új szerelem lépett be az életembe" Kamerák előtt vallott az X-Faktor sztárja »

Vastag Tamás

Bátyjával, Vastag Csabával együtt indult az X-Faktor tehetségkutató versenyben, akivel 2010. december 4-én kellett párbajoznia - a zsűri pedig végül tőle vett búcsút. Ez azonban nem szomorította el, hiszen a döntőben végül testvére diadalmaskodott Takács Nikolasszal szemben.

Kapcsolódó cikk:
"Egy új szerelem lépett be az életembe" Kamerák előtt vallott az X-Faktor sztárja »

Dia

 	Éder Krisztián  	Az SP művésznéven tevékenykedő fiatalember nemcsak tehetséges énekes, hanem kiváló divatfotós és rendező is, a kamerája előtt pózolt már többek között Zimány Linda és Lola is, emellett Brasch Bence A szívem nem hátrál klipjét is ő rendezte.

Éder Krisztián

Az SP művésznéven tevékenykedő fiatalember nemcsak tehetséges énekes, hanem kiváló divatfotós és rendező is, a kamerája előtt pózolt már többek között Zimány Linda és Lola is, emellett Brasch Bence A szívem nem hátrál klipjét is ő rendezte.

Dia


                        	Dobrády Ákos
                        	Dobrády Ákos szinte gyerekfejjel alapította meg első együttesét, később a TNT-vel a hazai zenei élet élére tört. 2011-ben A Nagy Duett zsűritagjaként próbálhatta ki magát.
                        	Kapcsolódó sztárlexikon:
                        	Ilyen volt, ilyen lett: Dobrády Ákos »

Dobrády Ákos

Dobrády Ákos szinte gyerekfejjel alapította meg első együttesét, később a TNT-vel a hazai zenei élet élére tört. 2011-ben A Nagy Duett zsűritagjaként próbálhatta ki magát.

Kapcsolódó sztárlexikon:
Ilyen volt, ilyen lett: Dobrády Ákos »

Ezt is szeretjük
Fotó: