Hova ez a sietség? Az RTL Klub sztárja titokban máris oltár elé állt

A részletek

Fehér Zoltán a lánykérés után néhány nappal már oltár elé is állt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fehér Zoltán az X-Faktor múlt heti élő show-jában tett rögtönzött lánykérése után máris elvette másodszorra is feleségét.

Hét évvel ezelőtt csak a polgári szertartáson mondták ki az igent, ezt most megtették egy templomi ceremónián is.

Máris megesküdtek

- Jobban izgulok, mint szombaton - mondta az RTL Klub kamerái előtt Fehér Zoltán a villámgyorsan leszervezett templomi ceremónia előtt pár perccel.

A hófehér ruhás esküvőre, amire Klaudia mindig is vágyott, nem kellett sokáig áhítoznia azok után, hogy férje az X-Faktor múlt szombati adásában, miután elénekelte Bruno Mars Marry You, vagyis Feleségül veszlek című slágerét, közölte, ezzel a dallal szeretné megkérni ismét felesége kezét.

- Nagyon meghatódtam, de szerintem mindketten, amikor a lányunk előttünk szórta a rózsákat. Nem szokványos ugyanis, hogy egy pár úgy lép be az esküvőjére a templomba, hogy előttük megy a gyerekük, és nekünk ugye már van egy négy és fél éves kislányunk - árulta el újdonsült férjként.

A 25 éves énekes természetesen akkor is nagyon elérzékenyült, amikor meglátta feleségét a klasszikus, hófehér menyasszonyi ruhában. Mint mondta, küszködött, nehogy eleredjenek a könnyei.

Jó volt, mégis kiesett

Nem csak a gyors templomi esküvővel és az arról készült felvételekkel, de produkciójával is meglepte az X-Faktor zsűrijét és a közönséget: Rácz Gergő szerzeményét, a Bennünk a világ!-ot énekelte.

Képeken a látványos változás! Sármos pasivá fogyott a magyar énekes

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nagy Feró kitűnő énekesként beszélt róla, akire most maga is irigykedett, míg Keresztes Ildikó szerint úgy volt dögös a produkció, hogy nem csinált semmi különösebbet, csak ott ült.

Malek Miklós szerint viszont több lehetőség lett volna ebben a dalban, amit nem használt ki, és a tehetségét sem mutatta meg igazán. Geszti Péter szerint viszont átjöttek az érzelmek, hisz azt énekelte el a versenyző, amit a feleségével kapcsolatban érez, és amit átélt eddig ebben a tehetségkutatóban.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hiába tetszett azonban produkciója három mentornak, a nézők szavazatai alapján neki kellett párbajoznia Stone-nal. Ezt követően csak mentora voksolt mellette, így sokak meglepetésére ő lett a 2012-es X-Faktor 5. kiesője.

Fotó: RTL Klub, Bársony Bence

Ezt is szeretjük