Kínzó fájdalmakra panaszkodott! A magyar színésznő lábra sem tudott állni

Falusi Mariann betegsége miatt az ágyból sem tudott felkelni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Falusi Mariann egy héttel ezelőtt nagyon rosszul lett egy színházi szereplését követően, mesélte az RTL KLub 8:08 című műsorában. Az előadás utáni reggelen nem tudott lábra állni.

Nagyon megijedt, hiszen nem tudta pontosan, hogy mi áll a szinte elviselhetetlen fájdalom hátterében.

Nagy fájdalmai voltak

Az 54 éves színésznő elmondása szerint az esti előadása volt az oka a reggeli rosszullétnek. A darab során közel másfél órát ült egy széken, ahol nem ért le a lába, így a combja tartotta a teljes súlyát, és még a szék is rossz helyen nyomta. A Pa-Dö-Dő együttes tagjának súlyos egészségügyi problémái lettek.

Reggel arra ébredt, hogy olyan fájdalom nyilall a hátába, hogy hiába akar, nem tud felállni. Még a mosdóba is négykézláb ment ki. Egy hét pihenés után egy kicsit jobban van, de még mindig nem érzi magát gyógyultnak.

A baj nagyon rosszkor jött, hétvégén négy koncertje lesz, melyeket nem énekelhet végig ülve. Az esemény különlegessége miatt muszáj nagy bulit csapnia, nem robbanhat le.

Muszáj meggyógyulnia

Az RTL Klub reggeli műsorában mesélte el, hogy a hétvégére muszáj visszanyernie régi, egészséges formáját.

A Nagy Duett legdögösebb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
A Pa-Dö-Dő most lesz 25 éves, ennek alkalmából egy koncertsorozattal kedveskednek a rajongóknak. Röpke két nap alatt az énekesnőnek négy koncertet kell adnia, ahol részben állnia és táncolnia is kell. Az esemény különlegességéhez az a szomorú tény is hozzátesz, hogy bezárják a Vidámparkot, a nagyszabású koncert pedig a búcsú része lesz.

Falusi Mariannt a stúdióba meghívott szakorvos látta el tanácsokkal. A doktor véleménye szerint a probléma összetett, de nagy valószínűséggel a fájdalmat gerincsérv okozza. Feltétlenül orvosi kezelést javasolt, ami, ha idejében kezdik, nem bonyolult folyamat, és igen hatásos.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A színésznőt megnyugtatták a hírek, hiszen a szakember segítségével megszüntethető a problémája, akár már a hétvégére, így - a rajongók nagy örömére - biztosan alkalmas lesz a fellépésre.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Ezt is szeretjük