Eltűnt a magyar énekes 11 éves kisfia! Hetek óta nem látta

Erox Martini szicíliai származású magyar énekes hetek óta nem látta 11 éves fiát, Máriót.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Drámai fordulatot vett Erox Martini szicíliai származású, de Magyarországon befutott énekes gyermekéért folytatott küzdelme.

Az 50 éves sztár hetek óta nem látta 11 éves fiát, Máriót, nem tud róla semmit, árulta el a Borsnak.

Eltűnt a magyar énekes 11 éves kisfia

Erox Martini 23 éves volt, amikor Milánóban megismert egy nála három évvel idősebb, szép magyar lányt, akivel két év együttélés után Budapestre költözött, és összeházasodott.

A zenei karrierje akkor indult be igazán Magyarországon, amikor 1998-ban a TV2 Kifutó című műsorában elénekelte Eros Ramazotti L'Aurora című dalát. Óriási sikert aratott vele, megnyerte a közönségdíjat.

Ezt követően sokat koncertezett, három turnén volt az Apostollal, gálaesteken vett részt az Operában, a Vígszínházban, előfordult, hogy naponta négy-öt fellépése is volt.

A házassága már nem alakult ilyen fényesen, megszületett a kisfiuk, Márió, akit születése óta gyakorlatilag az énekes nevelt, a gyermek anyjával pedig elváltak. Az énekesi karrierjének is hátat fordított, Hévízre költözött, hogy a fiára tudjon koncentrálni, miközben a fiú anyjával évek óta perben állt.

Nyolcéves tortúra után 2011-ben megkapta Márió felügyeleti jogát, Jakupcsek Gabriella talkshow-jában 2014 decemberében pedig azt mondta, bízik abban, hogy a másodfokon is jogerős bírósági ítélet után végre nyugalom költözik az életébe.

64 évesen is vállalta az apaságot! A magyar énekesnek gyönyörű a lánya

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem így lett, a Borsnak azt nyilatkozta, a fiút az anyja magával vitte, Erox hetek óta nem hallott róla.

- Június végén egy hétre Olaszországba utaztam Márióval. Ezen a héten tartottak egy bírósági tárgyalást, amiről egyrészt nem tudtam, másrészt így jelen sem voltam. Ott született egy bírósági meghagyás, ahol az édesanyánál helyezték el a gyereket. Amikor az eddig megszokott láthatás szerint az anyja elvitte Máriót, akkor láttam utoljára. Hetek óta nem érem el sem őt, sem az anyját - mondta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: Facebook/Eros Martini

Ezt is szeretjük