"Nem volt könnyű az elmúlt másfél év" Erdélyi Mónika őszinte vallomása

A Mónika Show háziasszonyaként hosszú éveken át volt képernyőn Erdélyi Mónika.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Erdélyi Mónika kilenc évig volt a nevével fémjelzett Mónika Show háziasszonya, a műsor rengeteg nézőt ültetett hétköznaponként a tévé elé. A sikerek ellenére 2010 tavaszán befejeződött a produkció.

A televíziózásban eltöltött közel tíz év után a műsorvezetőnő úgy döntött, elhagyja a képernyőt. Döntését azzal indokolta, hogy szeretne több időt gyermekeivel tölteni, illetve kipróbálni magát az élet más területein is.

Új szerepben

Erdélyi Mónika a Feminának adott interjújában elmondta, jelenleg mediációval foglalkozik, ami egy speciális konfliktuskezelési forma.

A módszer lényege, hogy egy harmadik, teljesen független személy segít a vitás helyzetek megoldásában, legyen szó akár párkapcsolati, akár más jellegű konfliktusról.

Az egykori tévés folyamatosan képzi magát, jelenleg második tanfolyamát végzi, és a tervei közt szerepel egy kurzus is.

Ugyanakkor elmondása szerint nem zárkózik el attól sem, hogy visszatérjen a média világába: ha kapna olyan lehetőséget, amelyben örömét lelné, és illene a személyiségéhez, szívesen elvállalná.

Vannak tervei

Erdélyi Mónika kiélvezi, hogy rengeteg időt tölthet két kislányával - a nagyobbik iskolás, a kisebbik pedig óvodába jár.

 - Az elmúlt másfél év nem volt könnyű, de sikerült saját erőből talpra állnom, most már nagyon szépen alakulnak a dolgok, és úgy kerek minden, ahogy van - mesélte, majd hozzátette, bár voltak nehézségei, szerencsére ezekkel végül sikerült megbirkóznia.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tervei között szerepel, hogy a jövőben előadásokat tart majd, és népszerűsíti a mediációs módszert, szeretné ugyanis, ha minél több ember ismerné meg ezt a fajta konfliktuskezelési módot.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: RTL Klub

Ezt is szeretjük