Bűbájos lányai vannak! Endrei Judit nem bánja, hogy későn lett anyuka

Endrei Juditnak két lánya született, Nóra és Laura, a kisebbik már 16 évesen kész felnőtt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Endrei Judit mosolygós arcát a hetvenes évek második felétől kezdve egészen 1998-ig láthatták rendszeresen a Magyar Televízió nézői.

Az ezredfordulót követően egy évig a Satelit Televízióban vezette önálló műsorát, majd megalapította saját könyvkiadóját.

Közel a 60-hoz is dögös

Ahogy már beszámoltunk róla, az 1953-as születésű egykori tévés közel a 60-hoz, kétgyerekes anyaként is remek formában van, amit saját bevallása szerint elsősorban aktív életmódjának köszönhet.

Sikeres karrierje mellett a magánéleti boldogságot viszonylag későn találta meg - éppen kapcsolatban élt, amikor megismerkedett későbbi férjével, Sütő Péter újságíróval.

Első lánya, Nóra 38 éves korában, 1991-ben született, Laura pedig három évvel később látta meg a napvilágot.

Bár a sztáranyuka nem mutogatja lépten-nyomon az időközben gyönyörű kamaszokká érett lányait, a 2011-es Story-gálára a 16 éves Laura kísérte el.

A kisebbik lány tiszta anyja

A fiatal lány már most magasabb édesanyjánál, akinek örökölte mélybarna szemeit, de az orruk és a mosolyuk is hasonló.

Az utóbbi évtizedek kedvenc magyar sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ruhájuk is harmonizált egymással: Endrei Judit vörös estélyiéhez elegáns fekete zakót választott, míg Laura fekete ruhájához szürke bolerót viselt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Laura egyébként még középiskolás, egy fővárosi alternatív gimnázium tizedikes tanulója. Tervei közt külföldi tanulmányok és munka is szerepel.

Fotó: Femina

Ezt is szeretjük