Másfél óra teleszórva poénokkal! A közönség kedvence az új magyar vígjáték

A Dumapárbaj, az év első vígjátéka a közönség kedvence.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a Dumapárbaj című vígjátékban az ország két ismert humoristája játssza a főszerepet, annak, aki egy másfél órás stand up-folyamra számít, csalódnia kell. Akinek ez hiányzik, nézzen meg a Youtube-on tíz stand up-produkciót.

A Dumapárbaj ugyanakkor nem is egy hagyományos értelemben vett vígjáték. Adott egy egyszerű, bárki számára érthető történet jól sejthető végkifejlettel, amire feltűzdeltek szórakoztató figurákat és humoros helyzetkomikumok sokaságát. A film gyengéjének az nevezhető, hogy a jelenetek nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz, nincsenek kellőképpen kibontva, ennek megfelelően lezárva sem.

Két stand upos a főszerepben

Rizikós volt két, a filmforgatásban igazából még járatlan humoristát, Hadházi Lászlót és Kiss Ádámot felkérni a főszerepre, ezt a hiányosságukat viszont kiegyenlítette az, hogy náluk hitelesebb személyt nehéz lett volna találni az egymással vetélkedő kiöregedett showman és az ifjú, feltörekvő humorista szerepére.

Kettejük közül Hadházinak jutott a nehezebb feladat, hisz már a történet szerint is ő az, akinek az életszakasza lefelé ível, vele történnek negatív fordulatok: már nem ülnek Kalmár Tamás poénjai, a műsorának látogatottsága drasztikusan zuhan, minél jobban erőlködik, hogy megtartsa pozícióját, annál szánalmasabb helyzetbe kerül, végül jól fizető állását, majd élettársát is elveszíti.

Együttérzést sikerül kiváltania a nézőkből, sokszor otromba viselkedése ellenére is szimpatizálunk vele. Többnyire sajnos csak gyerekes dacot, sértődöttséget és dühöt tud produkálni, pedig jó lenne az általa játszott Kalmárt megtört emberként is látni. Ez részben a színészi rutin hiánya, másrészt annak a számlájára írható, hogy nincsenek olyan igazán drámai szituációk a filmben, amelyeken keresztül ezt a helyzetet is bemutathatná. Nagy hiányérzetünk mégsem alakul ki, elvégre egy vígjátékról van szó.

Kiss Ádámnak jutott a jóképű, nagydumás Nagy Tóbiás, akinek a csillaga éppen emelkedőben van, és egyre inkább átveszi Kalamár pozícióját - mindezt övön aluli ütések nélkül. Egyszerűbb helyzetben volt azzal, hogy neki a laza csávót kellett hoznia a filmben, akit remekül sikerül is adnia. Neki csak annyi jut ki a drámából, hogy szakít a barátnőjével. Ezen nincs is mit csodálkozni, Jordán Adél olyan tökéletes a butuska, féltékenykedő csaj szerepében, hogy több mint tíz év után nekünk is az agyunkra ment volna. Csak azt a sok színes parókát nem kellett volna ráadni, elég jó színésznő ő ilyen látványos kellékek nélkül is, hagyni kellett volna, hogy a színészi eszköztárával éljen.

Eszenyi Enikőnek viszont kifejezetten jól jött a műhas és a műfenék, meg az elcsúfított arc, ezek jó alapot adtak ahhoz, hogy igazán lubickoljon a viselkedési normákra fittyet hányó, mindenből üzletet csináló menedzser bőrében. Az meglepő, hogy egy ilyen színes egyéniségnek a temetésére a film végén miért csak annyi ember ment el, akit a két kezünkön is meg tudunk számolni. Akik viszont az eddig látott szereplőkön kívül ott vannak, azoknál zseniálisabb személyeket nem is találhattak volna a film alkotói, nevezetesen Karda Beát és Aradszky Lászlót. Aki tudja, kik ők, és megnézi a filmet, érteni fogja, miért.

A film gyenge pontjai ellenére érdemes megnézni a Dumapárbajt, rég lehetett magyar vígjátékban ennyi jól megírt, vicces párbeszédet hallani, a legkisebb karakterszerepekre is sikerült olyan színészeket találni, akik már a nevükkel is garanciát jelentenek, így például Kamarás Ivánt vagy Kovács Lajost is láthatjuk.

A poénokból ki tudja, mennyi fog szállóigeként fennmaradni, de nem azért, mert ne lenne egyik sem elég jó, hanem azért, mert az egész filmet teleszórták velük, hogy másfél órán keresztül folyamatosan jó hangulatban, mosollyal a szánkon nézzük a vásznat. Aki azt írja, a Dumapárbajban nem volt egy valamirevaló poén sem, az nagyon túloz. Kizárt, hogy az utolsó nagyjelenetben a temetést kibírta volna kacagás nélkül.

A Dumapárbaj amúgy sem a kritikusoknak készült, hanem a nagyközönségnek, ebben a kategóriában pedig sikeres: a premierje első hétvégéjén országosan a legnézettebb három film közé került.

Ritka közös fotón a Barátok közt sztárja az édesanyjával! Úgy néznek ki, mint két tojás

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Dévényi Zoltán

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük