Karácsonykor született, karácsony napján lett öngyilkos Domján Edit

40 éves korában vetett véget életének

A színésznőre emlékezünk.

Azt mondják, karácsony és szilveszter környékén magas az öngyilkosságok száma - hiszen ez az az időszak, amit mindenki igyekszik a szeretteivel tölteni. És ha nincs olyan ember, aki mellett valaki eltöltse az ünnepeket, az mély depresszióba taszíthatja.

Domján Edit állítólag már életében is többször mondogatta, hogy ő csak 40 éves koráig szeretne élni - a jóslat végül beteljesítette önmagát: az 1932. december 25-én született színésznő 1972. december 26-án döntött úgy, hogy önkezével vet véget életének.

Össze is házasodtak

A munkás szülőktől származó Domján Edit gyerekkorától színésznek készült, végül 1954-ben meg is szerezte diplomáját a Színművészetin.

Akkori szokás szerint a végzősöknek vidéki színháznál kellett elhelyezkedniük, így kollégájával és szerelmével, Kaló Flóriánnal úgy döntöttek, a Szegedi Nemzeti Színházhoz szegődnek - csak előtte még összeházasodtak.

Nem volt lakodalom, sem látványos esküvő, az anyakönyvvezető összeadta őket, aztán pakoltak, és mentek Szegedre.

Több évet töltöttek a városban, egykori férje visszaemlékezései szerint a színésznő inkább szolidaritásból volt vele, mert a Madách Színház színpadára vágyott.

Végül a hatvanas években teljesült az álma, visszatértek Budapestre, Domján Edit pedig elismert sztárja lett a teátrumnak.

Jött a nagy szerelem

Emellett filmekben is szerepet kapott - Oldás és kötés, Imposztorok -, 1965-ben pedig átvehette a Jászai Mari díjat. Ám az évtized végére kihűlt a szerelem, Kaló Flóriánnal elváltak, a színésznő pedig alkalmi viszonyokban keresett menedéket, mígnem 1972 januárjában találkozott a nála 12 évvel fiatalabb Szécsi Pállal.

Szomorú sorsa elől menekült az öngyilkosságba a magyar színésznő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szerelem volt első látásra, Domján Edit megfiatalodott, és csak úgy rajongott, sokszor elkísérte a fiatal énekest a fellépésekre. Ám a köztük lévő korkülönbség - és mások pikírt megjegyzései ennek kapcsán - egyre jobban zavarta, ráadásul sokat is ivott, így tíz hónap múlva, októberben véget ért a románc.

Domján Edit két hónapig bírta szerelme nélkül, végül karácsonykor lett öngyilkos. Szécsi Pál önmagát okolta a történtekért, 1974 áprilisában ő is önkezével vetett véget életének.

Fotó: stefan2001.blogspot.hu

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük