Súlyos autóbalesete volt a népszerű magyar műsorvezetőnek

Várkonyi Attila, aki DJ Dominique néven is ismert, súlyos autóbalesetet szenvedett.

Súlyos balesete volt a hétvégén az esős időben Várkonyi Attilának, a népszerű  rádiós és televíziós műsorvezetőnek, zenésznek.

Az 1985 óta DJ Dominique néven lemezlovasként is ismert sztár autójának kiszakadt a kereke illetve részben futóműve is, így veszélybe került az élete. 

Kiszakadt a kocsi kereke

A 48 éves médiaszemélyiség imád vezetni, kisebb koccanásokon kívül eddig nem érte nagyobb baj. A hosszú hétvégén is a szokásos turnéjára indult.

Miután befejezte buliját Radics Gigivel és Fenyő Miklóssal, ahol több mint tízezer embert szórakoztattak, továbbindult a viharos, özönvízszerű esőben és rossz látási viszonyok között a következő helyszínre, ahol már Bárány Attilával együtt zenéltek volna.

Újszilvás felé egyszer csak irányíthatatlanná vált az autó: rázkódni kezdett, majd egy hatalmas csattanással kiszakadt a kerék és vele együtt a fél futómű is. Az autó 130 km/h- ás tempónál, hatalmas szikrákat vetve, a féktárcsán csúszott sok száz métert a szerencsére néptelen autópályán. A benne ülők rémülten látták, amint a kocsi kereke megelőzi őket.

Örül, hogy nem esett nagyobb baja

- Életemben nem volt még ilyen rossz érzésem, ez volt az első eset. Amikor kiszakadt a kerék, hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy fogunk megállni. Aztán a következő másodpercben azon kezdtem el aggódni, hogy a leszakadt kerékre valamelyik utánunk jövő autó nagy sebességgel ráhajt. De szerencsére a kerék a zöld sávban landolt - mesélte Várkonyi Attila.

Tragikus halált halt! A közkedvelt Barátok közt szereplőt így írták ki a sorozatból

Nézegess képeket!

Elolvasom
Másfél órát kellett várniuk az autómentőre. Nagy nehezen majdnem két óra alatt tudták csak felrakni a kerék nélküli kocsit a vontatóra.

- Rögtön hívtunk segítséget, de sajnos hosszú macera után tudták csak elszállítani az autómat. Most volt a pályafutásom során először, hogy nem értem oda fellépésre, amit őszintén, nagyon sajnálok és elnézést kérek mindenkitől, aki hiába várt rám. A szerencsétlen baleset miatt Bárány Attila kollegám egyedül szórakoztatta a közönséget. Sajnálom a történteket, és nagyon örülök, hogy az ijedségen kívül nem esett nagyobb bajunk - mondta a sztár.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: Sunhill Média

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük