Élő adásban jelentette be! Kisbabát vár a köztévé műsorvezetője

Dióssy Klári, a köztévé csinos műsorvezetője élő adásban jelentette be, hogy terhes.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A héten ünnepelte az M1 Család-barát című magazinja a hatodik születésnapját. A műsor vendégei voltak olyan neves és elismert művészek, akik ezen a napon vagy héten születtek, de olyan gyermekeket is vendégül látott a magazin csapata, akik hat éve, éppen a műsor indulásának a napján születtek. A Család-baráttal együtt ünnepeltek állami gondozott gyermekek is - ezt kérték ajándékba.

Izgalmas helyszínekről is bejelentkeztek a kollégák, így többek között a szintén születésnapos Dióssy Klári műsorvezető otthonából, aki nagy bejelentést tett élő adásban.

- Aki volt kismama, az megérti, hogy ezt az ember egy ideig nem mondja: kisbabát várok. A pocakomban lévő baba most 16. hetes. Azért nem láthattak a nézők sokáig, mert pihennem kellett, émelygős időszakon vagyok túl, és akkor még finoman fogalmaztam. Remélem, hogy a nézőkkel még találkozom, szeretnék még mindenképpen visszamenni dolgozni. Nyár közepéig, amíg ez a baba megszületik, remélem, lesz erre lehetőség! - mondta.

2013 várandós hazai sztárjai

Képgalériában azok a magyar sztárok, akik 2013-ban anyai örömök elé néztek - várandós és anyává lett hazai hírességek.

2013 várandós hazai sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük