Fotók! A magyar műsorvezető megmutatta 2 hónapos kisbabáját

Az M1 Család-barát című műsorának háziasszonya az élő adásba vitte be kisfiát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Dióssy Klári, az M1 műsorvezetője megmutatta a Család-barát című műsor nézőinek két hónapos kisbabáját.

A 42 éves tévés idén februárban, a magazin hatodik születésnapjával egy időben ünnepelte a születésnapját, és otthonából bejelentkezve tett az élő adásban egy nagy bejelentés.

- Aki volt kismama, az megérti, hogy ezt az ember egy ideig nem mondja: kisbabát várok. A pocakomban lévő baba most 16. hetes. Azért nem láthattak a nézők sokáig, mert pihennem kellett, émelygős időszakon vagyok túl, és akkor még finoman fogalmaztam. Remélem, hogy a nézőkkel még találkozom, szeretnék még mindenképpen visszamenni dolgozni. Nyár közepéig, amíg ez a baba megszületik, remélem, lesz erre lehetőség! - mondta akkor.

Így is lett, nagy pocakkal is vezette a műsort a nyári szünetig. A kis Mátét aztán már két hónaposan megismerhették a Család-barát nézői, Dióssy Kláry ugyanis megmutatta a magazin 1500. jubileumi adásában. Mindenki láthatta, hogy a kisfiú nyugodt baba.

Fotó: MTVA/Család-barát

Titokban szülte meg kislányát Mohamed Aida

Sokan talán azt sem tudták, hogy Mohamed Aida, világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok tőrvívónk négy hónappal ezelőtt második gyermekének adott életet, a 38 éves sportoló ugyanis nem verte nagydobra terhességét. Tündéri kislányát az M1 Család-barát című műsorában mutatta meg.

Titokban szülte meg kislányát Mohamed Aida! Cuki fotókon a 4 hónapos csöppség

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük