16 évesen is kész nő! A kifutókon hódít Delhusa Gjon gyönyörű nevelt lánya

Delhusa Gjon nevelt lánya, Andrea modellként keresi a kenyerét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy édesapának általában nehéz elfogadni, hogy kislánya szinte egyik napról a másikra felnőtt nővé érik, aki után bizony megfordulnak a férfiak.

És ahogy Delhusa Gjon példájából világosan kiderül, ezzel a nevelőapák sincsenek másképpen.

Milánóban modellkedik

Ráadásul az aggodalmakat csak fokozza, hogy a népszerű énekes egykori párjának, Erős Melindának a lánya, Grigorescu Andrea modellként igyekszik megállni a helyét.

Ami egyebek között azzal is jár, hogy ideje nagy részét távol otthonától, Milánóban tölti, és tanulmányait magánúton folytatja.

Minderről apa és lánya, valamint az ígéretes modellkarrier előtt álló Andi menedzsere, Király Gyöngyvirág a Reggeli stúdiójában számolt be.

Mint kiderült, Gjon aggódó apaként igyekszik figyelemmel követni lánya karrierjét, így sok mindent megbeszél az ügynökével.

Felveszi nevelőapja nevét

Persze azért szerencsére a komoly ügynökségeknél hatalmas szigorral fogják a különféle országokból összesereglett tinédzserkorú modelleket - a modellapartmant például este tíz óra után nem szabad elhagyni!

Magyar sztárapukák gyermekeikkel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennek ellenére azért Gjoni, amikor tud, telefonon vagy skype-on tartja a kapcsolatot Andival, hogy első kézből értesüljön róla, mi minden történt vele egy mozgalmas napon.

Mert bár tudja, hogy vigyáznak a lányára, azért tisztában van azzal is, milyen veszélyeket rejteget egy ilyen pálya. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is hatalmas terhelés alatt vannak a lányok: Andit például nemrégiben több napig kórházban ápolták, mert a nem evéstől vészesen alacsony lett a hemoglobinszintje.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Apa és nevelt lánya között tehát harmonikus a viszony, amit mi sem mutat jobban, mint hogy Andi elárulta, szeretné felvenni papája vezetéknevét, hogy aztán Delhusa Andreaként hódítsa meg a világ kifutóit!

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük