40 év után nyugdíjba vonul Csuja Imre: A mi kis falunk sztárja ezért döntött így
Csuja Imre nyugdíjba vonul, mutatjuk, mi áll a döntése hátterében.
Csuja Imre úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, nem vállal már új szerepeket a meglévők mellé. A mi kis falunk 64 éves sztárja nem véletlenül határozott így.
Csuja Imre nyugdíjba vonul
Több mint 40 éves pályafutása után Csuja Imre nem vállal már el több szerepet. Az Örkény István Színház Facebook-oldalára megosztott bejegyzésben nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték a színészt.
„Az évadzáró ülésen átadásra kerültek a társulati díjak. (…) Az eseményen Polgár Csaba művészeti vezető köszöntötte Zsigmond Emőkét, aki az évadban legtöbbször, 123 előadásban lépett színpadra, valamint a nyugdíjba vonuló kollégákat: két alapító tagunkat, Csuja Imrét – aki új szerepeket nem vállal, de futó előadásait megtartja –, illetve Horváth József világosító-karbantartót, akit Für Anikó munkatársunk Petrik György szerzeményével köszöntött, dalban” – részletezték a posztban.

Csuja Imre tehát új szerepeket nem vállal, a meglévőkben azonban még láthatja a közönség. Korábban a színész azt is elárulta, miért nem akar már több új szerepet vállalni.
– Tavaly volt egy nagy bakim az Isten című darabban. Leblokkoltam, elfelejtettem a szöveget, amit óriási blamaként éltem meg. Akkor eldöntöttem, hogy nem akarom, hogy a nézők egy hanyatló Csuját lássanak a színpadon – idézte a story.hu a Best magazinnak adott régebbi interjújából.
Akkor azt is hozzátette, hogy egy színésznek nincs is nagyobb félelme annál, hogy elfelejti a szövegét, azzal pedig tisztában van, hogy az ő korában teljesen természetes a felejtés.
Verebes István és 18 évvel fiatalabb felesége: vidéken, kevesebb pénzből kénytelenek élni
Verebes István egy komoly döntést hozott, mely anyagi helyzetüket is érinti feleségével.
ElolvasomCover-fotó: RTL/A mi kis falunk
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- miklósa erika















