"Akkora paraszt!" - A magyar színésznő kiakadt kolléganőjére az esti műsorban

Csősz Bogi és Köllő Babett egy főszerep miatt ugrottak egymásnak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor a Feleségek luxuskivitelben című műsor előző részében kiderült, hogy Csősz Bogit és Köllő Babettet is ugyanarra, a Kamarás Iván főszereplésével készült filmre hívták be szereplőválogatásra, már sejteni lehetett, hogy emiatt a hatodik részben komoly cicaharc alakul ki a két luxusfeleség között. Így is lett. 

A 38 éves Babettet eddig elkerülték a komolyabb filmszerepek, így nagyon megörült a castingnak. Az olvasópróba előtt még egy kollégája és egy meditációs szakember segítségét is kérte, így szemmel láthatóan nem volt ínyére, amikor a válogatásra a 33 éves Csősz Bogi is belejtett egy szexi, testhezálló ruhában. Boginak már van filmes múltja, a nevét a 2003-as Apám beájulna című film szőke bombázójaként ismerte meg az ország.

- Én biztos, hogy nem fogok a Bogival egy szerepre hajtani, az száz százalék - akadt ki Babett a színfalak mögött. 

Bogi csak még jobban felhúzta, amikor azzal próbálta nyugtatni, hogy biztosan nem egy szerepre jöttek, őt speciel egy harmincas nő megformálására hívták be. Babett közölte vele, hogy mégis mit gondol, ő hány éves nőére jött. Bogi tovább feszítette a húrt, amikor közölte, őt a rendező, Salamon András úgy hívta fel, mintha ő már biztos befutó lenne a szerepre. Babett arca csak még savanyúbb lett, amikor a rendező Oroszlán Szonját kísérte ki. 

- Még az Oroszlán Szonja is itt van? Ki jön még ki? Angelina Jolie? Vagy mi ez itt? Á, én ezt nem bírom - fakadt ki a kameráknak. 

Pedig itt még nem volt vége. Attól még a szája is tátva maradt, hogy Kamarás Iván régi ismerősként két puszival és bókokkal köszöntötte Csősz Bogit, majd a rendező is örömmel ölelgette, miközben rá egyikük sem figyelt. Idegesen fel is hívta az ügynökét, hogy ő ezt nem bírja idegekkel, és az egésznek semmi értelme, ha már Oroszlán Szonja is pályázik a szerepre, de Yvonne megnyugtatta, hogy ez egy átlagos helyzet, természetes, hogy egy szerepre többen is pályáznak. Meg is nyugodott, de csak addig, amíg a rendező ki nem kísérte Bogit azzal, hogy "Köszi, köszi, tök jó volt! Köszi, hello!"

- Figyelj, nagyon jó lett, szerintem be se menj, gyere, menjünk kávézni - döfött oda még egyet Bogi. 

- De rohadék vagy! Ez milyen szemét már! Akkor is bemegyek, nem fogsz kicsinálni - reagálta Babett. 

- Akkora paraszt, hogy el sem tudom mondani. Hogy lehet ilyet mondani egy embernek? De egyáltalán nem zavar, azért is megcsinálom - folytatta a kiakadást már a színfalak mögött.  

Babett és Bogi még Vivi menyasszonyi ruhapróbájába is belerondítottak: nemcsak a szereplőválogatás miatt kaptak össze, hanem azért is, mert Bogi szerint a szőke luxusfeleség rácuppant Vivi vőlegényére, miután Fecót meglátta úszónadrágban. 

- Gyűlölöm Bogit! Ennyi. Igazságtalannak tartom, amit mondott, nekem ilyen ember ne legyen a barátom - bukott ki Babettből, amikor már egyedül volt. 

Még a WC is aranyozott - Fotókon a magyar színésznő luxusvillája

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük