Dögösebb, mint valaha! Csomor Csilla 45 éves lett, de egyáltalán nem bánja

Csomor Csilla a Tabu TV riporterének mesélt a születésnapjáról és fiatalossága titkairól.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Barátok közt rendszeres nézői jól tudják, hogy Csomor Csilla egyike volt azoknak, akik 1998-ban, a sorozat indulásakor a Mátyás király tér lakói között köszöntötték a nézőket.

Csomor Csilla 2001-ben - A szőke haj hidegséget, tartózkodást adott a megjelenésének
2010-ben, az Orfeum megnyitóján - A melegbarna haj és a vörös ruha tökéletes választás

Általa kelt ugyanis életre Berényi Zsuzsa, Berényi András felesége, aki szerepe szerint három gyerkőcöt nevelt. Bár a színésznő akkor még alig múlt harminc éves, a készítők igyekeztek némi sminkkel és okosan megválasztott ruházattal idősíteni rajta, hogy jobban passzoljon az általa megformált karakterhez.

Évről évre fiatalabbnak tűnik

Ezért is tűnhetett úgy tíz évvel később, miután Csomor Csilla kilépett a sorozatból, hogy hirtelen visszafelé kezdett pörögni számára az idő kereke. Hiszen a sztár rögtön fiatalosabbra cserélte mind a ruhatárát, mind a frizuráját.

És ez a folyamat azóta sem állt meg: bár január 20-án már a 45. születésnapját ünnepelte, Csomor Csilla dögösebb és nőiesebb, mint valaha!

Hogy miként ülte meg e jeles napot és miben rejlik fiatalosságának titka? Nos, egyebek közt ezekről faggatta a Tabu TV riportere.

Kérdésére a színésznő elárulta, nem igazán foglalkozik a korával, ezért hát a szülinapját már évek óta csendesen ünnepli. Ugyanakkor jóleső érzéssel vette tudomásul a sok gratulációt és kedves szót, amivel ismerősei elhalmozták.

Nincs férfi az életében

- Nem érdekelnek engem az évszámok, a kor meg a szülinap... Ez az egész szülinaposdi csak annyiból jó, hogy sokan gondolnak rám, és látom, hogy mennyien kedvelnek! - vallotta a Tabu TV-nek.

A Barátok közt színésznői

Nézegess képeket!

Elolvasom

Arra a kérdésre pedig, hogy a kiegyensúlyozottságának a titka minden bizonnyal boldog magánéletének köszönhető, határozott nemmel felelt. Mint elmondta, egy ideje nincs férfi az életében, ám mindez nem keseríti el: aki ugyanis a színi pályát választja, az mindig számol azzal, hogy ez végső soron egy magányos szakma.

- Aki színész, annak mindig szembe kell néznie azzal, hogy egyedül marad. De az embernek így is meg kell állnia a lábán, és az élet kihívásaival szemben fel kell tudni venni a harcot egyedül is - nyilatkozta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ám akiben van elég tenni akarás, hit, becsület, és képes pozitívan szemlélni a jövőt, annak nincs félnivalója, bárhány éves is, fűzte hozzá Csomor Csilla.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük