Újabb eurovíziós botrány! A Compact Discót is plágiummal vádolják

A Compact Disco énekese, Walkó Csaba reagált az őket ért alaptalan vádakra.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szombaton végre eldőlt, hogy hazánkat idén egy elektronikus zenei formáció, a Compact Disco képviselheti az Eurovíziós Dalfesztiválon, így nemcsak az ország, hanem egész Európa is megismerheti a csapatot.

A négytagú banda a Sounds of Our Hearts című dallal utazhat ki Bakuba, ahová két vendégművész is elkíséri őket, ugyanis produkciójukat szerették volna háttérvokállal is megerősíteni.

Hatéves kora óta zenél

Amint az énekes, Walkó Csaba a Feminának elmondta, a zenekar több tagjával már egy évtizede ismerik egymást, és baráti viszonyban vannak. Igaz, korábban is zenéltek együtt, de a jelenlegi formáció körülbelül négy éve alakult.

A 30 éves énekes tehát nem most csöppent a zene világába, nem is ez az első zenekara, sőt, hat évvel ezelőtt még a Megasztár színpadán is kipróbálta magát.

- Jó ideje zenélek, hatéves koromtól zongoráztam, később doboltam is, az énekléssel pedig 2000 óta foglalkozom - árulta el.

Tehetségét a zeneszerzés terén is fiatal kora óta kamatoztatja: 16 évesen írta első dalát, amelynek hangjai a Feel the Rain című szerzeményben is felcsendülnek. Ez egyébként hamar óriási siker lett, rögtön a rádiós játszási listák élére röpítette őket.

Nem foglalkoznak a támadásokkal

Az idei rendkívül erős mezőny ellenére a fiúk remélték, hogy van esélyük a nemzetközi megmérettetésre, bíztak benne, hogy a közönséget megfogja előadásuk üzenete, és végül mind a nézők, mind a zsűri szavazatai őket igazolták.

A gratulációk mellett azonban sajnos negatív véleményekkel is szembesülniük kell különböző fórumokon, ugyanis még nem mindenki barátkozott meg a gondolattal, hogy ők képviselik hazánkat a rangos versenyen. Ráadásul egy igen súlyos váddal is szembe kellett nézniük, ugyanis Gyurcsík Tibor és Tóth Gabi után őket is plágiummal gyanúsították meg.

- Próbálunk ezzel nem foglalkozni, de valójában a vádak, támadások eltörpülnek a sok biztató szó mellett, túlnyomó többségében pozitív visszajelzéseket kapunk. Igazából akkor csodálkoznék, ha nem támadnának minket - árulta el.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A fiúk májusig sem unatkoznak, jelenleg gőzerővel koncerteznek, idehaza és az országhatárokon túl is, másra alig marad idejük. Emellett győztes slágerükből várhatóan egy hónapon belül elkészül a videoklip is, amelynek munkálatai hamarosan megkezdődnek.

Ezt is szeretjük