Sértődötten távozott a műsorból az énekes! Kárász Robi ezzel akasztotta ki

Jó pár magyar tévéstől tartanak a meghívott vendégeik.

Dia

	Kárász Róbert 2015 áprilisában a Mokkában egyszerűen nem hagyta, hogy L. L. Junior befejezze a mondanivalóját. Bár az énekes folytatta tovább, kétszer is figyelmeztette, hogy vége van a műsornak. A műsorvezetőket sem kíméli: Mádai Vivient kövérnek nevezte, búcsúzóul pedig még egykori kolléganőjének, Tatár Csillának is beszólt, miután kiderült, hogy az átigazolt a köztévéhez.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Dia

	Berki Krisztián 2015 áprilisában a FEM3 Café című műsorban kolléganője, Erdélyi Mónika alakjára tett olyannyira bántó megjegyzéseket, hogy az szinte szóhoz sem tudott jutni a döbbenettől. Szerelme, Hódi Pamela súlyát is kritizálta már, de Czippán Anettet szintén sikerült megbántania, amikor gerinctelennek nevezte.

Fotó: FEM3 Sajtószoba

Dia

	Havas Henrik megjegyzéseket tett Liptai Claudia súlyára, de beszólt Vágó Istvánnak is, akit kvízműsorok vezetése helyett visszaküldött volna vegyészmérnöknek.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Dia

	Friderikusz Sándor 2015 októberében az Összezárva Friderikusszal című műsorában a fitneszkirálynőtől, Rubint Rékától számon kérte annak luxus életvitelét, amivel szerinte kérkedik. Összetűzésbe keveredett a műsorban Berki Krisztiánnal is amiatt, hogy az nem adakozik, Nagy Alekosznak pedig azt mondta, hogy lusta embernek tartja. Vitray Tamással évtizedek óta tartó

Friderikusz Sándor 2015 októberében az Összezárva Friderikusszal című műsorában a fitneszkirálynőtől, Rubint Rékától számon kérte annak luxus életvitelét, amivel szerinte kérkedik. Összetűzésbe keveredett a műsorban Berki Krisztiánnal is amiatt, hogy az nem adakozik, Nagy Alekosznak pedig azt mondta, hogy lusta embernek tartja. Vitray Tamással évtizedek óta tartó "haragszomrádban" van.

Dia

	Hajdú Péter a Frizbiben nem kíméli vendégeit: Zimány Lindának odabökte, hogy a modell egyik párja sem volt egyszerű kétkezi munkás. Az RTL Klub egykori műsorvezetőjének, Nócinak a külsejét kritizálta, Kasza Tibinek pedig azt vetette a szemére, hogy a Bumm! című vetélkedő forgatása óta igencsak elszállt. Puzsér Róberttel folytatott vitáit a bíróságig vitte.

Ezt is szeretjük
Fotó: