Boros Lajos ismét mikrofon mögé ül! Folytatja a Bumeránggal

A Bumerángra és a Boros-Bochkor párosra ébredhetnek a hallgatók egy héten keresztül.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ismét hallható lesz a Bumeráng, legalábbis egy hét erejéig újra a Boros-Bochkor páros ébreszti a hallgatókat a 89,5 Music FM rádióban.

A Neo FM új tulajdonosa miatt ellehetetlenült rádiósokkal szeretett volna ezzel szolidaritást vállalni a versenytárs.

Egy hétig vendégeskednek

Amíg az Önindító című reggeli műsor stábja, Harsányi Levente, Hajdu Steve és Pordán Petra megérdemelt szabadságát tölti, a Music FM vezetése egy hétre meghívta a stúdiójába az ország egyik leghallgatottabb és legsikeresebb reggeli show-ját, a Bumerángot.

- Jóleső érzés, hogy a rádiósok így összetartanak, és az is, hogy ha csak rövid időre ugyan, de újra együtt lehetünk a rádióhallgatókkal - mondta el Bochkor Gábor.

Az ismert rádiós szerint így legalább méltó módon búcsúzhatnak el, és reméli, nem túl hosszú időre. Három hét kényszerhallgatás után tehát augusztus 27-től egy hét erejéig újra felcsendül reggel hatkor az ismert szignál.

A Music FM ugyanakkor kijelentette, csak addig tartanak igényt a sztárokra, míg saját műsorvezetőik nyaralnak, nem terveznek arculatváltást.

Nem tudni, hol folytatják

Arról egyelőre nincs információ, hogy az egyhetes ajándék szereplés után hol folytatja tovább a Bumeráng csapata.

A legnépszerűbb magyar rádiósok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Felröppentek olyan híresztelések, hogy Bochkor Gábor a TV2 egyik műsorához igazol, de a csatorna ezt cáfolta, ugyanakkor nem tartották kizártnak, hogy a közeljövőben elgondolkodnak egy esetleges társuláson.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Mint ismert, a Neo FM dolgozói augusztus elején mondtak fel. Volt, aki már négy hónapja nem kapott fizetést. A rádiót üzemeltető vállalkozás tartozása mára közel 900 millió forint, és a csődvédelem alatt álló cég nem igyekezett rendezni a számlákat. A rádió részvényeit öt forintért vette meg az új tulajdonos.

Fotó: Facebook

Ezt is szeretjük