Már 61 éves az egykori magyar szexszimbólum! Ráncait vállalva is sugárzóan szép

Bordán Irén egy beszélgetős műsorban vendégeskedett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bordán Irént a hetvenes években a kor magyar szexszimbólumának tartották, aki nem csak színészi játékával, hanem szépségével is lenyűgözte a közönséget - és még most, 61 évesen is lenyűgözi.

Már a színészi diploma előtt játszott, a színpad mellett olyan filmekben, mint A szerelem bolondjai, a Csillagszemű vagy a Forró mezők.

Ám - ahogy azt legutóbb Jakupcsek Gabriella, az M1-en futó beszélgetős műsorában elmesélte - jött egy elsöprő erejű szerelem, aminek hatására maga mögött hagyta felfelé ívelő színészi pályáját, és az Egyesült Állapokba költözött.

- Én akkoriban ezt nem mérlegeltem, hogy karrier vagy család, Amerikában sem akartam feladni a karrieremet, de egy bizonyos kor után, azt hiszem, rangsorol az ember, és nálam a gyerek volt az első helyen - mesélte a műsorban.

Végül két gyermeke született, a ma már 32 éves Bordán Lili, aki édesanyját követte a pályán, és szintén színésznő lett Los Angelesben, valamint a 28 éves Philippe.

Bordán Irén már jó ideje Magyarországon él, és hazai filmekben szerepel.

Idén Pálfi György filmjében, a Szabadesésben találkozhattak vele a mozinézők, emellett pedig az Újszínházban is több darabban játszik.

Fotó: MTVA

Szexszimbólumok egykor és most

Négy magyar színésznő, akikért egykor a fél ország odavolt - nézd meg őket friss képeken!

Friss fotókon a 66 éves Bánsági Ildikó - Négy színésznőnk, akik a '80-as években szexszimbólumok voltak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük