Szakított kolléganőjével a TV2 sztárja - Ezért mentek szét

Berkes Olivér és párja nyolc hónap után szakítottak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Berkes Olivér a 2017-es Sztárban Sztár még hat versenyben maradt énekese közé tartozik. Míg a TV2 zenés szórakoztató műsorában jól alakulnak a dolgai, addig ez a magánéletéről nem mondható el: szakítottak barátnőjével, Kittivel, aki a produkció egyik háttértáncosa.

A 25 éves énekes a FEM3 Caféban elárulta, eddig ez volt a leghosszabb kapcsolata.

- Jól vagyok, de nyilván van ennek egy kifutási ideje. Én továbbra is nagyon tisztelem az illetőt, csodás időszakot köszönhetek neki, mert azért hét és fél, nyolc hónap, az sok. Nagyon boldogok voltunk, de úgy hozta a sors, hogy külön utakon folytatjuk tovább - mondta. 

berkes-oliver
Fotó: FEM3 Café

Berkes Olivér azt is elárulta a nézőknek, hogy a szakításból semmit sem fognak észrevenni a Sztárban Sztár színpadán, mert sportolói múltjának köszönhetően megtanulta, hogy a magánéletet és a munkát külön kell egymástól választani. 

- Nem mehet egyik rovására a másik. A műsor nulla huszonnégyben olyan felkészülést kíván a részünkről, hogy muszáj a munkát és a magánéletet különválasztani, elvonatkoztatni a problémáktól - véli az énekes. 

Liptai Claudián még van súlyfelesleg – Így is dögös a testhezálló ruhákban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük