A Keménykalap és Krumpliorrban cuki kislány volt - 54 évesen így néz ki

Kislányként az Utánam, srácok! című sorozatban is szerepelt.

kemenykalap-es-krumpliorr-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Berkes Gabriella három és fél éves korában még Kiss Gabriella néven gyerekszínészként kezdte a művészi pályáját. Az édesapja ugyanis gyakran magával vitte a munkahelyére, a Magyar Rádióba, ahol Horváth Ádám rendező egyszer megkérdezte tőle, szeretne-e filmben szerepelni. Igent mondott, élete első szerepében pedig a híres rendező felsége mellett kapott szerepet, Csűrös Karola kislányát játszotta.

Kiss Gabi szerepelt a Magyar Televízió 1973-ban készült és 1974-ben bemutatott ifjúsági filmsorozatában, a Keménykalap és Krumpliorrban, amely Csukás István azonos című műve alapján készült, 1974-ben pedig a ’70-es évek egy másik ikonikus sorozatában, az Utánam, srácok! címűben is szerepet kapott. Ma mégsem színésznőként, hanem énekesnőként ismert, aminek az is az oka, hogy a gyerekszínészeket nem fogadták tárt karokkal a Színművészetin. 

- Megkaptam, hogy aki 36 filmet csinált, mit akar még tanulni. Emlékszem, egy picit el is keseredtem. Aztán 17 évesen felvettek a Zeneakadémiára mint vendéghallgatót, így eldőlt a dolog, hogy inkább énekelni fogok - mesélte pár évvel ezelőtt az RTL Klub XXI. század című műsorában. 

Az 54 éves énekesnő nemrég a FEM3 Café című műsorban volt látható barátnőjével, Ungár Anikóval. Nézd meg, hogy néz ki ma a '70-es évek ismert gyereksztárja!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük