Friss fotókon a 70 éves Kudlik Júlia! Az egykori bemondónő most így néz ki

Nézd meg!

Képeken a Magyar Televízió bemondónői egykor és most.

Dia

	Kudlik Júlia 1964-ben került először képernyőre bemondóként. Neve később összeforrt a Delta című tudományos híradóval, valamint a Gazdit keresünk, a Juli suli vagy a Szeszélyes évszakok című műsorokkal. 2005-ben visszavonult a nagy nyilvánosságtól, de műsorával járja az országot.

Fotó: TV2 Mokka, Magyar Televízió

Dia

	Endrei Judit 1976 és1998 között volt bemondó, de közreműködött az Ablak, a Híradó, a Leporello vagy a Napközi elkészítésében is. 2003-ban megalapította az Endrei Könyvek Kiadót, 2006-ban pedig a Perla Stúdiót. 2015 őszén jelent meg a hetedik könyve, amely a Korhatártalanul - 50 után is aktívan címet viseli.

Fotó: FEM3 Café, Magyar Televízió

Dia

	Kertész Zsuzsa 1965-ben a Magyar Rádió bemondója lett, majd kilenc év után a Magyar Televízióhoz ment át. Montágh Imrével közösen készítették a Beszédművelés című sorozatot. Jelenleg csoportos és egyéni tréningeket vezet.

Fotó: MTVA/Család-barát, Magyar Televízió

Dia

	Bay Éva 1976 és 1999 között dolgozott a köztévénél mint bemondónő és műsorvezető. Hat éven keresztül híradózott, az Ablak című közéleti magazinban, nótaműsorokban, a Falutévében, az ötös- a hatoslottó-sorsolásokban is dolgozott. Főzős műsorokban ma is feltűnik vendégként.

Fotó: Facebook: stahl.hu, Magyar Televízió
Ezt is szeretjük
Fotó: