Megrázó előadás! Az X-Faktor énekese belopta magát a mentorok szívébe

Barna Gergő egy felkavaró produkcióval jutott tovább, érzelmes dala megindította a zsűrit.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szeptember 3-án, szombaton este került sor az X-Faktor második szériájának első válogatására, melynek legvégén Barna Gergő szívhez szóló produkciójával nem csak a nézőközönséget, de a mentorokat is megbabonázta.

A 18 éves barti gimnazista srác Gary Jules Mad World című feldolgozását énekelte el, amelyről a színpadra lépése előtt elmondta, hogy nagyon nehéz dalnak tartja, de pontosan ezért esett erre a választása.

Neki is sikerülhet

Így szeretett volna ugyanis bizonyítani a családjának, hogy büszkék legyenek rá, illetve azoknak, akik eddig visszahúzták, hogy el mert ide jönni - meg akarta mutatni, hogy neki is sikerülhet valamit elérnie az életben.

Gergő egyébként nagyon izgult a fellépés előtt, ám a színpadon ez már nem érződött rajta, felkavaró előadása elején Nagy Feró is rögtön felkapta fejét, a közönség pedig állva tapsolta meg a végén.

- Nem vagyok egy átlagos 18 éves srác, nem érdekel semmilyen sport, piszkálni szoktak mindenfélével, mert nem focizom, nem vagyok annyira otthonos a sportokban, hanem inkább művészi beállítottságú vagyok, ezért szoktak bántani - nyilatkozta Ördög Nórának.

"Rendesen megráztál"

Édesanyja könnyei végig folytak, miközben fia énekelt. A produkció után Malek Miklós azt mondta, hogy Gergőnek különleges hangja van, aurája miatt pedig oda kellett figyelni arra, amit csinált, még ha voltak is apróbb bizonytalanságok.

Keresztes Ildikó azon gondolkozott, hogy hogyan lehet ennyi érzés egy 18 éves srácban, szerinte ugyanis ez nem tanítható, ahogyan ő fogalmazott, voltak olyan pillanatok, amikor rendesen megrázta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A fentiek tükrében tehát egyértelmű volt, hogy Barna Gergő négy igen szavazattal jutott tovább, hogy a következő fordulók során is bebizonyíthassa tehetségét.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük