Cuki fotók! Auksz Éva gyermeke igazán helyes kisfiúvá cseperedett

Auksz Éva 2002-ben adott életet a kis Hunornak, a babából pedig azóta egy tündéri kisfiú lett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Auksz Éva pályafutása nem nevezhető tipikusnak a magyar színházi és táncművészeti életben, hiszen a 39 éves előadóművész autodidakta módon, a színpadon sajátította el a szakma csínját-bínját.

Munkatársainak többségével ellentétben ő ugyanis nem járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ám egyedülálló tehetségét iskolai képzés nélkül is akadályok nélkül képes volt az évek alatt kibontakoztatni.

Torna, futás és balett

A mozgáshoz való különleges érzéke meglepően fiatalon megmutatkozott, szülei négy és fél éves korában íratták be szertornára. Hajlékonyságával mindenkit meglepett, ám egészségügyi okok miatt mégsem lett belőle tornászlány.

A mozgással való kapcsolata ennek ellenére nem szakadt meg. A sporttagozatos általános iskolában a futást választotta, kiskamaszként pedig néptáncolni kezdett, amelyre édesapja, illetve egyik barátnője vette rá.

Párizsban is fellépett

A Dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttes tagjaként 13 évesen a színpadon találta magát, sikerükről és előadásaik színvonaláról pedig mindent elárul, hogy Markó Iván is megnézte őket, és meghívta Évát a Győri Balettbe, akikkel Párizsban lépett fel.

Művészeti érdeklődése ellenére 14 évesen egy közgazdasági szakközépiskolába jelentkezett, sorsát pedig természetesen nem kerülhette el: a sikertelen főiskolai felvételi után a Közép-Európa Táncszínház szerződtette.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennek 1989 és 1995 között volt a tagja, 1995-től pedig a Nemzeti Színházban játszott rendszeresen, de vendégművészként szinte valamennyi jelentős vidéki társulattal dolgozott már együtt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A szakmai sikerek mellett a magánéletben is megtalálta a boldogságot: Auksz Éva ugyanis egy tündéri babának, Hunornak adott életet 2002-ben, aki azóta egy igazán helyes kisfiúvá cseperedett.

Fotók: aukszeva.hu

Ezt is szeretjük