Ez aztán a meglepetés! Élő adásban vetkőzött a TV2 szívtiprója

Árpa Attila nem csak énektudásával, de izmos felsőtestének látványával is meglepte A Nagy Duett nézőit.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem kell Hollywoodig mennünk, ha a képernyőn izmos férfitestek látványára vágyunk, hiszen a hazai sztárvilág is büszkélkedhet néhány szépen kidolgozott felsőtesttel.

Igaz, ritkán adódik olyan alkalom, hogy ezt közszemlére is teszik, ám szerencsére A Nagy Duett színpadán nem épp a szemérmességé a főszerep.

Megmutatta izmos felsőtestét

Árpa Attila harmadik alkalommal vette sikerrel az akadályt a TV2 legújabb produkciójában, amikor énektudása mellett kidolgozott felsőtestét is megmutatta, mely valószínűleg sok női nézőt láncolt a képernyő elé aznap este.

A színész-producer Falusi Mariann vezetésével bontogatja szárnyait mint énekes. Láthatóan megvan az összhang a páros között, produkcióikat  eddig mind a zsűri, mind a közönség nagyra értékelte.

A sztárapuka pedig azt is bebizonyította, hogy az énekesnő cseppet sem túlzott, amikor korábban úgy fogalmazott, megkapta a legjobb pasit.

Hiszen mint kiderült, Árpa nem csak jóképű, de figyelmes is.

Testén volt a jókívánság

Mariann 52. szülinapja alkalmából ugyanis a lelkesedése mellett egy igazán egyedi ajándékkal is kedveskedett mesterének a jóképű sármőr.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

A meglepetés természetesen nem csak a Pa-Dö-Dő sztárjának okozott örömöt, hiszen az alkalmi énekes izmos hasán díszelgő Boldog szülinapot! feliratot a közönség és a tévénézők is élő adásban láthatták.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az Árpa Attilára ácsingózó rajongóknak azonban csalódniuk kell, hiszen a szívtipró már évek óta nős, párja a gyönyörű modell, Tomán Szabina, akitől 2006 decemberében megszületett kislánya, Amira.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük